Sokan már lemondtak a SEO-ról, pedig nem az eszköz halt meg, csak a régi szemlélet. A keresőoptimalizálás ma is működik, de új alapokra kell helyezni. Nem elég technikailag rendben lenni, érteni kell a felhasználói szándékot, és azt, hogyan fedeznek fel a...
DuckDuckGo kontra Google, avagy kicsi a kacsa, de privát
A „rákeresek az interneten” és a „ráguglizok” kifejezések mára már szinonimákká váltak – a Google uralja a keresőpiac tehetősnek mondható hányadát (legalább is az országok többségében), méghozzá jogosan, elvégre egy végtelenül hasznos, kényelmes eszköz, ami milliók életét könnyíti meg napi rendszerességgel.
Persze a többi keresőmotor sem rest a google babérjaira törni, és van néhány olyan is közöttük, amely kifejezetten egyedi ígéretekkel próbálja megkülönböztetni magát az átlagtól. Ilyen például a DuckDuckGo is, amely büszkén hallatja magáról, hogy milyen biztonságos és privát keresőt kínál, ami nem tartja számon a felhasználók személyes adatait (ezzel az állítással keményen odacsípve az olyan óriásoknak, mint például a google).
Ha kezded kétségbe vonni a Google biztonságát (elvégre a keresőóriás tényleg mindent tud rólad), vagy egyszerűen csak ki szeretnél próbálni valami újat, a DuckDuckGo kiváló jelöltnek ígérkezik, de vajon mit kínál a keresőmotorok királyával szemben? Cikkünkben ezt a két motort hasonlítjuk most össze, és megpróbálunk választ adni a kérdésre: „melyiket válasszam?”
Mi is az a DuckDuckGo?
A DuckDuckGót Gabriel Weinberg alapította 2008-ban. A keresőmotor legjellegzetesebb sajátossága, hogy elmondása szerint semmilyen személyes adatot nem gyűjt be és tárol felhasználóiról. Ha ellátogatsz a felületre, akkor a következő szöveg jelenik meg a keresősáv alatt: „A kereső ami nem követ.” – lejjebb görgetve pedig „Nem tároljuk a személyes adataidat. Soha.”
A DuckDuckGo nem követi mindenhová a felhasználóit célzott hirdetésekkel, elvégre nincs semmilyen adatuk, ami alapján célozhatnának. Ebből következik, hogy a keresőmotor nem árulja az emberek adatait a hirdetőknek, mint például a Google. Ez nem jelenti azt, hogy a DuckDuckGón nincsenek hirdetések, de ezek nem többek egyszerű keresőhirdetéseknél, amik a keresőtalálati oldalakon jelennek meg. A keresőmotor még akkor sem tárolja a felhasználó adatait, ha az nem használ privát böngészési módot.
Ha valaki számára fontos a magánélet és az online biztonság, akkor annak nagyon csábító lehet ez az alternatíva, elvégre még a keresőmotor Twitter profilja is tele van ezzel a témával kapcsolatos tartalmakkal.
A DuckDuckGo keresőfunkciói
Nos, ez eddig jól hangzik, de mit kínál ezen kívül a DuckDuckGo, ami miatt érdemes lenne kipróbálni, vagy akár átváltani rá? Nos, a „kacsás keresőmotor” hasonló felépítéssel rendelkezik, mint a Google. Alapértelmezettként 10 organikus találat jelenik meg a találati oldalakon, és néhány hirdetés legfelül, esetleg legalul (ez a különböző kulcsszavak és témák keresettségétől és a rájuk jellemző versenytől függ.
A DuckDuckGo-nak is van saját robotja, amivel feltérképezi a netet (ez a DuckDuckBot), illetve további 400 másik forrást is felhasznál a keresőtalálatok összeállításához, beleértve más keresőmotorokat (pl. bing, Yahoo, yandex) és az olyan közösségileg szerkesztett forrásokat, mint a Wikipédia.
Hasonlóképpen a Google-hoz, a DuckDuckGo is kínál egy saját tudáspanelt, amely a találati oldal jobb oldalán jelenik meg, és rövid, fontos információkat közöl a keresett dolgokról (például egy cég elérhetőségei, elhelyezkedése a térképen, stb.) Ezekhez is a fent említett forrásokból merít, többek között – szintén akárcsak a Google – a Wikipédiából is.
A DuckDuckGo a különböző véleményező webhelyeket is felhasználja (pl. Yelp), hogy megjelenítse az éttermek és egyéb létesítmények elérhetőségeit (telefonszám, cím, stb.) A cégek adatai a bing Mapsból származnak, de ezt akár a Google Térképre is át lehet állítani.
A keresőmotor számos apró, de hasznos funkciót is kínál, amelyek általánosságban kellemesebbé, egyszerűbbé teszik a böngészést a felhasználók számára, és sokat ezek közül a Google-tól vett át (bár nem rendelkezik a keresőóriás összes funkciójával). Például amikor egy felhasználó elér a találati oldal aljára, akkor lehetősége van a következő találatokat az előzőek alatt megjeleníteni ahelyett, hogy egy másik oldalra kellene átlapoznia ezekhez.
Egy másik hasznos funkció a kategóriaoldalak, amelyek lényegében egy külön oldalra kigyűjtött rövid, azonnali válaszokból állnak, és egy konkrét témát ölelnek fel. A DuckDuckGo konkrétan a Simspons karaktereket hozza fel példának (IDE kattintva megnézheted) ezekre az oldalakra. Minden bizonnyal ahogy a funkció fejlődik és a platform tudástára bővül, úgy egyre több (vélhetően magyar nyelvű) téma is kap saját listaoldalt.
Az azonnali válaszok egyébként a sima keresőtalálati oldalak tetején is megjelenhetnek, mint ahogy a Google-on is, habár ezek szintén nem „ismernek” még annyi mindent, mint a Nagy Testvér. Lehet persze keresni a webes találatokon kívül csak képekre, videókra, hírekre, és a térképen is.
Egy másik hasznos funkció, hogy bizonyos keresésekre külön dinamikus keresőkategóriákat jelenít meg a motor – ha például rákeresünk a „recipes” szóra (ami angolul „recepteket” jelent), akkor a fenti opciók (képek, hírek, stb.) mellett megjelenik egy „Receptek” kategória is (érdekes módon ez már magyarul van kiírva, bár a találatok továbbra is külföldiek). Persze meg kell jegyezni, hogy a DuckDuckGo a súgójában azt olvashatjuk, hogy bizonyos nyelvekre még mindig nincs teljesen lefordítva a keresőmotor, de bizonyára idővel ezzel is elkészülnek majd.
A keresőmotor persze lehetőséget nyújt arra is, hogy egy webhelyen belül keress vele – ezt a fejlesztők !bang szintaxisnak nevezik.
Ez persze csupán egy rövid összefoglaló a DuckDuckGo néhány leghasznosabb funkciójáról, ha teljesen részletes bemutatót szeretnénk írni, akkor itt ülhetnénk reggelig. Szóval mennyire népszerű a kacsás keresőmotor? Nos az éves forgalom alakulását (és néhány egyéb adatot) a platform saját statisztikai landing oldalán (ITT) láthatod. A felfelé ívelő grafikon arra enged következtetni, hogy a DuckDuckGot egyre többen használják, és sikeres jövő áll előtte (bár ezt persze lehetetlen konkrétan megjósolni).
Miért érdemes a DuckDuckGót használni?
Biztonság
A DuckDuckGo arra építette fel sikerét, hogy nem tárol személyes adatokat a felhasználóról, és hogy a legbiztonságosabb opcióként működik a mai keresőpiacon.
Egyszerű használhatóság
Letisztult területének és hasznos, felhasználóbarát funkciónak köszönhetően a DuckDuckGo egy pozitívan egyedi keresőélményt kínál. Nagyon érezni rajta, hogy a használhatóságra lett kiélezve, azonban mindezt anélkül sikerült elérniük a fejlesztőknek, hogy feláldozták volna az egyszerű, de mutatós designt.
Egyre népszerűbb
Minél többen használják a keresőmotort, annál több profitot termel majd az egyszerű hirdetésekből, ami több fejlesztés előtt nyit teret a DuckDuckGo csapata számára.
A DuckDuckGo hátrányai
Még mindig nem olyan jó, mint a Google
Valljuk be, semmi sem közelíti meg azt a funkcionalitást és kényelmet, amit a Google kínál. Ez nem meglepő, elvégre valószínűleg az összes többi keresőmotor egyesített erőforrásai sincsenek akkorák, mint amivel a Google rendelkezik. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a DuckDuckGo-ba 10 millió dollárt fektetett bele az Omers 2018 végén, ezért kétségtelen, hogy van jövője a platformnak.
Minimális keresőpiaci részesedése van
2017-ben a DuckDuckGo csupán a keresőpiac 0,22%-ával rendelkezett, ami még a kevésbé népszerűbb keresőmotorokénál (Ask, baidu, yandex) is alacsonyabb.
Valószínűleg mindig a Google nyomában lesz
Habár a DuckDuckGo kínál néhány ötletes funkciót, ezek legtöbbje közvetlenül a Google-ból lett átemelve, és valószínűleg a jövőben is csak mindig azon lesz, hogy beérje majd azt, amit a keresőóriás innovál. Persze nem lenne fair ezt kizárólag a DuckDuckGóval kapcsolatban megemlíteni – minden keresőmotor a Google-t próbálja követni.
Most pedig nézzük, mit kell tudni Google-ről
A Google-t keveseknek kell bemutatni – a világ legnagyobb adatbázisával rendelkező, legsokoldalúbb keresőmotorja már évtizedek óta. Nem csak egy rendkívül gazdag keresőt, hanem temérdek más eszközt is kínál a felhasználók mindennapi életének megkönnyítésére.
Ilyen eszköz például a sokak által kedvelt – és napi szinten gyakran használt – Google Térkép is, amely számtalan cégről kínál fontos információkat (elérhetőségek, szolgáltatások, képek, útvonaltervek, stb.) A Google-nak még egy saját közösségi hálózata is működött néhány évig Google+ (Google Plus) néven, és habár ez a próbálkozás végül kudarcba fulladt (erről ITT írtunk), a szolgáltatás ékes bizonyítéka volt annak, hogy a szupervállalat tényleg próbál mindenhol ott lenni.
A Google keresőfunkciói
Természetesen a Google is több keresőkategóriát kínál – többet is, mint a DuckDuckGo (képek, videók, hírek, könyvek, utazási keresések, stb.) A különböző keresések különféle szűrő szerint is szűkíthetők, például a találat kora alapján.
A Google keresőindexe ráadásul elképzelhetetlenül nagy – több száz milliárd oldal szerepel az adatbázisukban, amely több mint száz millió gigabájtnyi adatot jelent. Persze a hatalmas adatbázis nem sokat ér, ha nem tartozik hozzá egy jó algoritmus, ami képes ezt kezelni – a Google algoritmusa pedig nem csak a legravaszabb az összes közül, hanem folyamatosan fejlődik is, ráadásul mesterséges intelligenciát is használ a találati listák tökéletesítéséhez.
Röviden: a Google a bajnok, és nincs igazi versenytársa.
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a Google nem egy rendkívül értékes és népszerű eszközt/entitást birtokol és fejleszt folyamatosan – a Google-hoz tartozik többek között a Gmail, a YouTube, az adsense, és nem mellesleg a népszerű okostelefon operációs rendszer, az Android is. Emellett egy egész csomagnyi ingyenes eszközt kínál – naptár, Google Drive, Hangouts, és még sorolhatnánk.
Tényleg felesleges tovább ecsetelni, hogy miért a Google a keresőipar óriása, és hogy miért válik rögtön internetes törvénnyé az, amit a keresőóriás mond. Azonban a temérdek hasznos funkció és eszköz mellett nem lehet elsiklani a tény mellett, hogy a Google szó szerint ipari szinten gyűjti a felhasználók adatait (erről ITT írtam), és habár ezekkel elmondása szerint igyekszik a keresőélményt javítani, mindenki jól tudja, hogy dollármilliárdokat keres évente azzal, hogy az ilyen adatokat szó szerint licitre bocsájtja a hirdetőknek.
Természetesen ez teljesen nyilvánosan történik, és a Google nem is titkolja ezt (nem is igazán tudná), a felhasználók többsége mégsincs tisztában vele, hogy mivel is „fizet” azért a rengeteg ingyenes szolgáltatásért, amit a Google kínál. Nos, egy szóval: az adataival.
Miért érdemes a Google-t használni?
Mert a Google egyszerűen a legjobb
Ragozzuk még? Érdemes? A cikkben számtalanszor elhangzott már, hogy a Google már jó ideje a keresőmotorok királya, és kétségtelen, hogy ez mindig így is marad majd. A Google szó szerint új technológiákat fejleszt (a keresőmotorok világán kívül is), míg más keresőmotorok örülnek, ha sikerül alapvető költségeiket fedezniük abból a minimális forgalomból, amit a Google hagy nekik.
Mik a Google hátrányai?
Ints búcsút a magánéletednek
Nem hiába lett a Google a világ egyik leggazdagabb cége – a hirdetők elképesztő pénzeket hajlandók fizetni a felhasználók adataiért, és a Google ezeket az adatokat készséggel licitre is bocsátja. A testre szabott keresőtalálatok és ajánlott tartalmak (pl. a YouTube-on) kényelmesek ugyan, de mindez az adatgyűjtés eredménye.
Néha kicsit túlgondolják a dolgokat
A Google folyamatosan kísérletezik új ötletekkel, koncepciókkal, technológiákkal, és szabványokkal, legyen szó apró változtatásokról, vagy több ezer webhelyet érintő, földrengésszerű algoritmuscsavarásokról. Mindez persze a felhasználói élmény, a keresőmotor precizitása, és természetesen a profit bővítése érdekében történik, de néha a Google is mellényúl, ami egy ekkora felhasználóbázis esetén szó szerint millióknak okoz fejfájást.
A Google sem tökéletes
Habár a Google tényleg szinte mindenben az élen jár, a kiemelt részletek például néha egyértelműen rossz, vagy félrevezető információkat közölnek a felhasználóval. A keresőmotor igyekszik javulni, de nem mindig teljesen megbízható.
A nagy kérdés: Google, vagy DuckDuckGo?
A fenti összehasonlítás alapján remélhetőleg te is belátod, hogy nincs egyértelmű válasz erre a kérdésre. Azok, akik a Google ökoszisztémájában élnek és dolgoznak évek óta, valószínűleg képtelenek lesznek nélkülözni mindazt a kényelmet és funkcionalitást, amit a keresőóriás kínál. Azonban akik számára fontos személyes adataik biztonsága, és nem támaszkodnak az olyan szolgáltatásokra, mint a Gmail, azok számára a DuckDuckGo lehet az egyik legígéretesebb alternatíva. Érdemes megjegyezni, hogy a YouTube is a Google kezében, van, na meg persze az Android is, szóval nehéz teljesen elszakadni a Nagy Testvértől.