Mi is pontosan a tartalommarketing? Mik a tartalommarketing eszközei? Hogyan használhatod Te is a tartalommarketinget online jelenléted során?

EN

Tartalommarketing



A tartalommarketing definíciója

Tartalommarketingnek hívják azt a marketing technikát, amelyen keresztül érdekes és értékes tartalmakat oszthatunk meg, melyekkel könnyen elérhetjük jól meghatározott célközönségünket – és figyelembe véve azt, hogy természetesen vevőket szeretnénk faragni közönségünk tagjaiból.

 

Hogyan használjuk a tartalommarketinget a gyakorlatban?

A tartalommarketing gyakorlatilag a vásárlókkal és lehetséges vásárlókkal való kommunikáció művészete, ami úgy folyik, hogy az közben vásárlásra nem ösztönöz. Ahelyett, hogy csak eladni szeretnél, valami olyat nyújtasz vásárlóidnak, ami okosabbá, tájékozottabbá teszi őket. Ez azt sugározza a vevők felé, hogy te és céged értékes információt szolgáltatsz vásárlóidnak, amelyet ők bizalmukkal támogatnak, és persze azzal, hogy nálad fognak vásárolni.

 

És vásárolni is fognak. Ezt a stratégiát rengetegen használják, köztük a világ legnagyobb cégei is, köztük a P&G, Microsoft, Coca Cole vagy a John Deere. Persze kis és középvállalkozások, de még magánszemélyek is használják ezt a technikát. Hogy miért? Mert működik!

 

Mi a tartalommarketing célja?

A tartalommarketing célja, természetesen mint minden más marketing technikának is valahol az eladásösztönzés, azonban egyre inkább „reklámtagadó” világunkban az olyan módszerek váltak egyre sikeresebbé, melyeken ez a legkevésbé látszik. 

 

A tartalommarketing célja tehát az, hogy magával ragadja és meg is tartsa a vásárlókat folyamatosan gyártott tartalmakkal, amelyeket a közönség változó igényeire kell szabni. Az így kialakult közönség lojális és elismeri az létrehozó szakmai tudását és kompetenciáját, így jó alapot képez az erre épülő sales technikáknak. Ez egy folyamat, amelyet integrálnod kell marketing stratégiádba. 

 

A tartalommarketing helye: hova kerüljön a tartalom?!

Tartalommarketingnek első sorban azokat a cikkeket, leírásokat nevezzük, amelyek a Te weboldaladon kerülnek elhelyezésre.

Ugyan így kiváló más megoldás – amellyel megint más közönséget szólíthatsz meg – ha egy külső, független portálra helyezel el PR jellegű cikkeket. A szabály itt is ugyan az: a cikk legyen érdekes, tartalmas – és csak elrejtve tartalmazza terméked vagy szolgáltatásod. A független oldalon megjelenő cikkekre sokat ad az olvasótábor – és nem utolsó sorban a linkmarketing működését is elősegíti!

 

A Tartalommarketing elemei, technikái kapcsolata más marketing stratégiai elemekkel

Sokan csak a szöveges tartalmak (cikkek) létrehozására koncentrálnak, azonban a tartalommarketinghez soroljuk a videó és grafikai (infografika) elemeket is használó technológiákat. Ennek oka a keresőoptimalizálásban végbement fejlődés, melynek eredményeképpen a SEO ma már valóban csak a minőségi tartalmakon alapulhat, és ennek egyik legjobb eszköze az új szöveges tartalom. 

 

A tartalommarketing és a keresőoptimalizálás

Az online szövegírás jelentősen különbözik az offline marketing szövegek írásától (éppen ezért sem sikeresek feltétlenül az online térben a jó offline marketing szövegírók). Itt ugyanis ismerni és figyelembe kell venni a keresőoptimalizálás szabályait is, tehát egy jó tartalommarketing szakember egyben keresőoptimalizálló szakember is. Gondolhatnánk, hogy alkalmazhatunk két külön embert is a feladatra, azonban a keresőoptimalizálás a szöveg kitalálásakor, a cikk struktúrájának meghatározásakor kezdődik, majd folytatódik az on page SEO beállításokkal és zárul a linkmarketinggel. Mindennek egy gondolatmeneten belül kell végbemennie.

 

A tartalommarketing és a fizetett hirdetések

A Google AdWord CPC alapú hirdetési rendszerének algoritmusa alapján elmondhatjuk, hogy a tartalommarketing alapvetően hozzájárul a sikeres – költséghatékony és eredményes – CPC hirdetések indításához is.

 

De hogyan? Az AdWords ma már osztályozza az u.n. landing page-eket (amelyekre a hirdetések mutatnak). A jó landin page abszolút megfelel az AdWords rendszerében felvett kulcsszavaknak! A tartalommarketinggel alakíthatjuk ki landin page-ünk kulcsszórendszerét – amelynek köszönhetően nem csak az organikus találatok között, de a fizetett hirdetések között is elsőbbséget élvez majd.

 

Nem csak a kifejezett landing page esetében fontos azonban, hogy jól értékelje a Google. Az algoritmus a teljes weboldalad figyeli: ha jó Page Rank-et kap, hirdetéseid előkelőbb helyen – és olcsóbban is jelennek meg! A tartalommarketinggel tehát a SEO-t fejleszted, amely közvetlenül hozzájárul a fizetett hirdetések sikeréhez is.

 

A tartalommarketing és a közösségi média marketing

Bármilyen jó tartalmakat is írjunk, semmit nem érnek, ha azokat nem olvassák el. A keresőoptimalizálás lassú víz partot mos alapon működve, nyilvánvalóan sok releváns találatot hoz az idők során, azonban jelenleg a közösségi médiumokban történő megosztások hoznak tartalmainknak nagy látogatottságot, népszerűséget és így eredményt. Így látható, hogy a tartalommarketing sem állja meg magában a helyét, mint semmilyen más marketing eszköz sem. Tartalommarketing -> keresőoptimalizálás -> közösségi média marketing. Minimálisan ezek legyenek részei marketing stratégiánknak!

 

A tartalmak eljutattása leendő vevőidhez kulcsfontosságú, ezért erre is időt kell szánni! Fontos a közösségi médium felületeid jó állapota (nagy rajongószám, magas elérések) mellett az is, hogy időt fordíts a megosztások megszövegezésére, hiszen egy jól megkreált poszt jelentősen növeli az átkattintási arányokat! 

 

A tartalommarketing eladást ösztönző mivolta: avagy hogyan lesz olvasóból vásárló?

A tartalmat eljuttatni az olvasókhoz, vásárlókhoz csak egy dolog. A tartalomnak olyannak kell lennie, amely valódi értéket közvetít: így céged szakértőként lép fel a témában, amelytől szívesebben vásárolnak az olvasók! Sőt – mehetünk tovább is: a tartalommarketinggel azokat az embereket is elérheted, akik talán még nem is tudják, hogy a Te termékedre, szolgáltatásodra van szükségük.

 

Hasznos, érdekes információkba csomagolva adhatod át terméked vagy szolgáltatásod, kvázi megoldást kínálva ezzel olvasódnak!




Gyakori kérdések


Mi az a tartalommarketing?

A tartalommarketing az egyik legelterjedtebb marketingtaktika, aminek lényege, hogy hasznos, értékes tartalmakat kínálsz ideális ügyfeleidnek, ezekkel minél közelebb vonzva őket márkádhoz. Ezek lehetnek szöveges, képi, videós, hang, és egyéb tartalmak is.


Miért hatékony a tartalommarketing?

A tartalommarketing tolakodó reklámok helyett hasznos tartalmakat kínál ideális ügyfeleidnek. Ezzel egyrészt azt mutatod, hogy szívesen segítesz megoldani a problémáikat, másrészt megvillogtathatod szaktudásodat is az adott területen.


Mi a tartalommarketing célja?

A tartalommarketing célja a publikált tartalmakkal megragadni az emberek figyelmét, illetve estenként arra is ösztönözni őket, hogy elvégezzenek egy konverziós műveletet (vásárlás, regisztráció, stb.)


Online marketing

Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.12.31-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.

*egy éves megrendelés esetén


Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Kérje ajánlatunkat!