A legtöbb hotel nem ott veszít pénzt, ahol először keresi a hibát. Sok hotel- és panziótulajdonos akkor kezd marketinggel foglalkozni, amikor kevesebb a foglalás, drágulnak a hirdetések, vagy túl nagy az OTA-függőség. Ilyenkor gyakran az első kérdés az: „...
Ki hozza a pácienst 2027-ben? – Fogászati marketingről, mesterséges intelligenciáról és néhány makacs tévhitről
Gondolatok a Dental World 2026 kerekasztal-beszélgetése után
Október 8-án a Dental Worldön jártam, ahol Kluka Attila moderálásával egy kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, melyben két másik marketinges kollégával vitatkoztunk a fogászati marketing 2027-es trendjeiről, Attila kérdései alapján, kb. 50–60 fogászat képviselője előtt.
A kérdés egyszerűnek hangzott: Ki és hogyan fog pácienseket hozni a fogászati rendelőknek 2027-ben?
A válasz már kevésbé az.
A fogászati marketingben, de alapvetően minden cég életében ugyanis most éppen akkora változások zajlanak, hogy időnként még nekünk, marketingeseknek is nehéz követni őket. A google átalakul, a mesterséges intelligencia egyre több területen jelenik meg, a korábban bevált keresőoptimalizálási módszerek egy része veszít a hatékonyságából. Közben a fogászati rendelőknek ugyanazt kell megoldaniuk, mint eddig: elegendő új pácienst szerezni, megtartani a régieket, és mindezt gazdaságosan csinálni.
A doktori (PhD) kutatómunkám során foglalkoztam ezzel a kérdéssel, akkor a vizsgált fogászati rendelők google Analytics-fiókjainak adatai alapján több érdekes grafikont is készítettem. Az egyik rendelő 2022–2023-as adatainak elemzésére még visszatérek a cikkben.
A beszélgetés során több olyan kérdés is előkerült, amelyekkel a marketing Professzoroknál naponta foglalkozunk. Nemcsak fogászati ügyfeleinknél, hanem szállodáknál, éttermeknél és más szolgáltató vállalkozásoknál is.
Összegyűjtöttem a beszélgetés alapján néhány gondolatot, amelyet különösen fontosnak tartok a következő évekre nézve.
Hogyan találhat rá egy fogászat új páciensekre?
Nem fogászati kezelést keres a páciens. Megoldást keres a problémájára.
A kerekasztalon előhoztam a buyer persona kérdését is. Ez az egyik kedvenc témám, mert szerintem sok marketingstratégia már ezen a ponton félremegy. Ezért is kezdtem el ezzel egy külön weboldalon, a Buyerpersona.hu-n is foglalkozni, illetve doktori munkám eredményeinek is egyik fő iránya volt ez a témakör.
Egyetemi órákon gyakran egy szállodai példával szoktam elmagyarázni a hallgatóimnak, hogy miről van szó. Most is ezt hoztam elő, mert talán szemléletesebb, mint rögtön egy fogászati példával kezdeni. Az egyetemistáknak is ezt a példát vetítem fel, mindig megértik ez alapján, mi is az a buyer persona, és miért fontos a marketingben.
Képzeljünk el egy szállodát, amelynek van száz szobája, egy étterme és egy százfős rendezvényterme.
Mit szeretne eladni a szálloda? Szobát, ételt és rendezvénytermet. Csakhogy az emberek nem feltétlenül ezeket akarják megvenni.
A szobát kereső vendég lehet, hogy egy romantikus hétvégét szeretne eltölteni a párjával. Másvalaki üzleti úton van, és egyszerűen aludni akar valahol. Egy harmadik vendég pedig wellnesshétvégét tervez.
Ugyanaz a szoba, három teljesen eltérő igény, három teljesen eltérő buyer persona. Hogyan is kommunikálhatnánk ugyanazt nekik, ugyanott, ugyanazzal a szöveggel, ugyanazon a platformon, igaz?
A rendezvényteremnél még látványosabb a különbség.
Egy esküvőjét szervező fiatal pár, egy céges csapatépítőt kereső HR-es és egy konferenciaszervező ugyanazt a termet nézheti ki magának. De teljesen más érdekli őket, más információkat keresnek, más szempontok alapján döntenek.
Ha mindhármuknak ugyanazt a hirdetést mutatjuk, valószínűleg egyikükhöz sem szólunk igazán.
A fogászati marketing lényege a buyer persona
A fogászatban ugyanez történik. Egy fájdalommal érkező páciensnek egészen másra van szüksége, mint annak, aki hónapok óta gondolkodik egy implantációs kezelésen. Más kérdései vannak egy fogszabályozás előtt álló fiatalnak, és megint más szempontok alapján választ rendelőt az, aki teljes fogpótlást szeretne.
Éppen ezért a marketingtervezést nem a hirdetési felületek kiválasztásával kezdeném, először azt kell megérteni, hogy kinek, milyen problémájára, milyen megoldást kínálunk. Ha ezek megvannak, ezután lehet eldönteni, hogy hol érjük el, mit mondjunk neki, és hogyan vezessük el az időpontfoglalásig.
Ezt hívjuk mi a marketing Professzoroknál szolgáltatásstruktúra-elemzésnek (SZSTA) és buyer persona alapú marketingtervezésnek. Lehet bonyolultan is csinálni, de az alapgondolat egyáltalán nem bonyolult, az általunk bevezetett módszer azonban látványosan segít a fogászatoknak megérteni saját cégük szolgáltatásait és a szolgáltatásokhoz tartozó problémamegoldó képességeket.
Mi a fogászati marketing?
A fogászati marketing a fogorvosi rendelők tudatos piacépítő, páciensszerző és páciensmegtartó tevékenysége. Része a célcsoportok és a kezelések iránti igények elemzése, a rendelő pozicionálása, a kommunikáció, a keresőoptimalizálás, a hirdetés és az eredmények mérése. Célja nem egyszerűen a több érdeklődő, hanem a rendelő kapacitásához és üzleti céljaihoz illeszkedő, hosszú távon eredményes működés támogatása.
Miben lesz más a fogászati marketing 2027-ben, mint 2017-ben volt?
A változás állandó. 1998 óta foglalkozom marketinggel, a 2000-es években még elég volt néhány jól elhelyezett kulcsszó. 2017-ben már biztosan nem. Ma pedig a korábbi kulcsszókutatási és seo-módszerek egy része már egyáltalán nem működik úgy, ahogyan régen, és a hagyományos hirdetések hatékonyságát is újra kell értékelnünk.
A keresőoptimalizálásban eltöltött évtizedeim alatt meglehetősen sok változást láttam: volt idő, amikor egy technikailag megfelelő honlapra feltöltöttünk néhány, kulcsszavakkal alaposan megtömött szöveget, és egészen jó eredményeket lehetett elérni velük. Nem állítom, hogy ez volt a marketing szakmai csúcspontja, de hosszú éveken át kiválóan működött.
Az elmúlt években azonban ez a világ jelentősen megváltozott. Egyrészt maga a Google is egyre jobban próbálja felismerni, hogy egy tartalom valóban hasznos-e az olvasónak, vagy elsősorban a keresőnek készült, másrészt megjelentek a mesterséges intelligenciára épülő keresési és válaszadási rendszerek.
Aki nem aludta át az elmúlt pár évet, tudja, mennyire másképp keresünk ma információt: régebben beírta a potenciális páciens a Google-be, hogy „fogimplantátum Budapest árak”, jól seo-zott oldalunkat megtalálva már ott is volt a Flexidentben, és időpontot foglalt. Most egyre többen tesznek fel összetett kérdéseket: „Milyen fogpótlási lehetőségeim vannak, ha két hátsó fogam hiányzik, és nem szeretnék kivehető pótlást?” A Google-nek is, nem beszélve a ChatGPT-ről, Geminiről, Grokról, Perplexityről, ahol hosszasan el is beszélgetnek a témáról az AI-val. A különbség óriási, a változásnak is annak kell lennie.
Melyik a fogászati marketing legintenzívebb trendje?
Bizony a fentieknek való megfelelés: a hagyományos SEO, vagyis a keresőoptimalizálás mellett egyre fontosabb az AEO (Answer Engine Optimization) és a geo (Generative Engine Optimization).
Mi az az AEO és mi az a GEO? – kérdezte Kluka Attila
Az AEO lényege, hogy a tartalmaink választ adjanak azokra a kérdésekre, amelyeket az emberek ténylegesen feltesznek. A geo pedig arra törekszik, hogy a generatív AI-rendszerek megfelelő forrásként tudják felhasználni a vállalkozásunkról és szolgáltatásainkról elérhető információkat.
A technikai alapok sok tekintetben hasonlóak a hagyományos SEO-hoz, a tartalommal szembeni elvárások azonban változnak. Egy fogászati rendelőnek például nem elég leírnia húszszor, hogy „fogimplantátum Budapest”, mint a 2000-es években.
Már az elmúlt időben is láthatóan jobbat tett a keresőoptimalizálásnak is, ha közérthetően elmagyaráztuk, kinek javasolható az implantáció, milyen vizsgálatok előzik meg, mitől függ az ára, és milyen alternatívái lehetnek. És nem a Google vagy a ChatGPT miatt, hanem mert a páciens ezekre kíváncsi. Persze jó esetben a mesterséges intelligencia is olyan forrásokat keres, amelyekből érdemi választ tud összeállítani.
DEFINITION_BOX_2
Mit jelent a GEO?
A GEO (Generative Engine Optimization) a generatív keresőrendszerekben, például a ChatGPT-ben és a Google AI-alapú keresési funkcióiban való megjelenést támogatja.
Mindkettő épít a hagyományos SEO alapjaira, de nagyobb hangsúlyt helyez a közérthető válaszokra, a szakmai hitelességre és az ellenőrizhető információkra. A cél nem csupán a találati listában elért helyezés, hanem az is, hogy a vállalkozás tartalmait a mesterséges intelligencia releváns forrásként használhassa fel.
Az AI helyettesíti a fogorvos szakmai tudását? Jók a ChatGPT-vel gyártott tartalmak?
A kerekasztalon beszéltünk arról is, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát tartalomgyártásra használni. Manapság ez nagyjából így néz ki sok vállalkozásnál:
„Írj egy háromezer karakteres blogcikket a fogimplantátumokról!”
Az AI megírja. A szöveg első ránézésre egész jó, van bevezetés, néhány alcím, felsorolás, összefoglalás. A fogorvos hátradől: kész, aztán feltölti a honlapjára. Boldog, hogy meg van oldva a tartalommarketing.
Vagy mégsem?
Szerintem ezzel a módszerrel legfeljebb egy újabb általános cikket sikerült létrehozni az interneten. Egy csepp az AI-tengerben. Fog ezzel minket az AI ajánlani? Ugyan, hiszen az AI maga is képes ugyanezt az általános szöveget előállítani, semmi újat nem mondtunk neki.
Oké, de mitől lesz a mi cikkünk értékesebb, hitelesebb, mint az a másik száz meg száz, amelyik ugyanerről szól? Mert a fenti promptot akár szó szerint is beírhatja a szomszéd fogorvos.
Itt került elő a Dental Worldön is az E-e-a-t fogalma, amely a tapasztalat, szakértelem, tekintély és megbízhatóság szempontjait foglalja össze. A Google régóta hangsúlyozza ezek jelentőségét, különösen az olyan érzékeny témáknál, mint az egészségügy. Sőt, szerintem a mesterséges intelligencia korában ez még fontosabbá válik.
Egy fogorvosnak vagy bármely szakembernek, például nekem is, van valamije, ami egy nyelvi modellnek nincs: saját szakmai, a fogorvos esetében klinikai tapasztalata.
A fogorvos mindennap találkozik valódi páciensekkel, lát komplikált eseteket. Tudja, milyen kérdések merülnek fel a konzultációkon, mitől félnek az emberek, és milyen félreértésekkel érkeznek a rendelőbe. Mindezt az ő saját szolgáltatásainak körében, saját buyer personái alapján. Nos, ezt a tudást kellene megjeleníteni a kommunikációban.
De mielőtt bárki félreértené: nem azt mondom, hogy a fogorvosnak kell megírnia a blogcikkeket. Sőt, azt sem, hogy ne használjon senki ChatGPT-t a tartalomgyártásra, nem, dehogy, ha nem használod, véged.
Nem kell az elejétől a végéig jegyzettömbben vagy Wordben saját szavaival megírnia egy weboldal tartalmát. Az viszont elengedhetetlen, hogy vegyen részt a tartalomkészítésben.
Mondja el a marketingesnek, hogy mit tapasztal a rendelőben, milyen kérdéseket kap a páciensektől! Beszéljenek arról, milyen tévhitekkel találkozik! Mi az, amit szerinte mindenképpen érdemes lenne elmagyarázni egy adott kezelésről?
A marketinges feladata, hogy ebből jó, közérthető, keresőoptimalizált tartalmat készítsen, és az AI ebben rengeteget segíthet. Persze itt sem csak egy rövid prompt segítségével… Részletesen a saját marketing-, SEO-, GEO-, AEO-tudását és a buyer persona igényeit kell ötvöznie a fogorvos szakmai információival. A végén persze az elkészült tartalmat az orvosnak kell ellenőriznie és jóváhagynia. Ezzel a módszerrel már nem egy általános, gép által összeállított szövegünk lesz, hanem olyan cikkünk, amelyben megjelenik a rendelő valódi szakmai tudása.
És mellesleg sokkal emberibb is lesz.
Félünk az AI-tól? A Dental World közönségének egy része igen.
A beszélgetés egyik érdekes pillanata az volt, amikor megkérdeztem a közönséget, tartanak-e attól, hogy a mesterséges intelligenciából a jövőben baj lesz. Sokan feltették a kezüket.
Attila gyorsan kiszámolta az arányt, ami nagyjából 28 százalékra jött ki. Persze ez nem reprezentatív kutatás volt, csak egy spontán közönségkérdés, de jól mutatta, hogy az AI-val kapcsolatban meglehetősen vegyesek az érzéseink, ami valahol érthető.
Az ember általában nem szereti, ha olyan változások történnek körülötte, amelyeknek nem látja pontosan a következményeit, így volt ez az évszázadok során máskor is az emberiséggel. A beszélgetésben felhoztam a 19. századi géprombolók példáját is: az ipari forradalom idején sokan attól tartottak, hogy a gépek elveszik a munkájukat, és tönkreteszik a megélhetésüket. Ma hasonló mondatokat hallunk a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.
„Elveszi a munkámat.”
„Nem lesz szükség marketingesekre.”
„Mindent megcsinál majd az AI.”
Nem gondolom, hogy ezekre a félelmekre legyinteni kellene, bár egy ideig most mindenki nagyon marketinges lett az AI támogatásával, de pont az egyre magasabb tartalmi minőségi elvárások miatt lesz nehezebb pusztán általános, AI-val gyártott szövegekkel versenyképesnek maradni. A technológiai változások valóban átalakítanak szakmákat, és lesznek olyan feladatok, amelyekre a jövőben kevesebb emberi munkára lesz szükség.
Azt viszont nem hiszem, hogy a marketinges gondolkodást egyszerűen ki lehetne váltani azzal, hogy beírunk néhány utasítást egy chatbotba, még akkor sem, ha összetett kérdésekkel dolgoztatjuk a legjobb AI-t.
Az AI képes szöveget írni, adatokat elemezni, ötleteket adni, kampányokat előkészíteni, sőt, még tervezni és eredményeket elemezni is, de attól még tudnunk kell, hogy mit szeretnénk elérni, kiket akarunk megszólítani, milyen üzleti feltételek mellett dolgozunk, és hogyan fogjuk megállapítani, hogy sikeresek voltunk-e.
A mesterséges intelligencia óriási segítség lehet ebben, de attól, hogy valaki megtanult jól promptolni, még nem feltétlenül lett jó marketingstratéga.
Mi az az egy dolog, amit minden fogászati rendelő megtehet maga a hatékony marketing érdekében?
Ez a PDCA-elv bevezetése - mondtam a Dental World közönségének. A marketing ugyanis nem posztolás, és nem is google ads, ahogy azt sokan gondolják.
A beszélgetés végén ezt az általam régóta alkalmazott módszertant is szóba hoztam, amelyet évtizedek óta használok a marketingtervezésben.
Ez tehát a PDCA-elv: Plan, Do, Check, Act.
Magyarul nagyjából tervezés, végrehajtás, ellenőrzés és beavatkozás. Ez egy folyamatos fejlesztési ciklus, amelyet a marketingben is kiválóan lehet alkalmazni. Én ezt a gyakorlatban négy egymásra épülő feladatként kezelem.
Először auditálunk.
Megnézzük, milyen helyzetben van a vállalkozás. Mit csinálnak a versenytársak? Milyen a piac? Kik a célcsoportjaink? Milyen marketingeszközöket használunk jelenleg, és azok milyen eredményeket hoznak? Milyen jogszabályi korlátokkal kell számolnunk?
Egy fogászati rendelőnél például azt is érdemes megvizsgálni, hogy mely kezelésekre van szabad kapacitás, melyek gazdaságosak, és milyen páciensek megszerzése szolgálja legjobban a rendelő hosszú távú működését.
Ezután tervezünk.
Nem egyszerűen összeírjuk, hogy havonta nyolc facebook-posztot és két blogcikket kell készíteni. Meghatározzuk a célokat, a célcsoportokat, a kommunikációt, a marketingcsatornákat és a költségkeretet, és azt is, hogy milyen eredményt várunk.
A harmadik lépés a megvalósítás.
Elindulnak a kampányok, elkészülnek a tartalmak, optimalizáljuk a weboldalt, dolgozunk a kereső- és AI-jelenléten.
Végül mérünk, ellenőrzünk, és szükség esetén módosítunk.
Ez az a rész, amelyet sokan elfelejtenek, pedig honnan tudjuk, hogy jól működik a marketing, ha nem mérjük az eredményeit? Számszerűen, pontosan, egzakt módon.
Lehet, hogy egy google ads-kampány rengeteg kattintást hoz, de alig érkezik belőle időpontfoglalás. Lehet, hogy egy facebook-kampány látszólag drága, mégis olyan pácienseket szerez, akik nagyobb értékű kezeléseket vesznek igénybe. De az is lehet, gyönyörű instagram- és TikTok-videókat készít nekem egy tartalomgyártó, de ezek semennyire nem befolyásolják a pácienseket.
Az adatok nélkül csak találgatunk, ráadásul a PDCA nem egyszeri folyamat. Ha valami nem úgy működik, ahogy terveztük, beavatkozunk, módosítunk, majd újra ellenőrzünk. Ez az A, azaz az ACT. Ez a jól működő marketingrendszer egyik legfontosabb sajátossága.
A doktori kutatásomban többek között fogászati rendelők online marketingjének eredményességét is vizsgáltam, a konverziós útvonalakat elemezve. Az egyik rendelő 2022–2023-as Google Analytics-adataiból készült grafikonon jól látszik, hogy a konverziók közel fele kizárólag fizetett keresési hirdetésekhez kapcsolódott, további közel 18 százalék pedig kizárólag organikus keresésből származott.
Forrás: Dr. Máté Balázs PhD-értekezése, 33. ábra, Google Analytics-adatok alapján. A grafikon egy vizsgált rendelő konverziós útvonalait mutatja, nem a teljes fogászati piac átlagát.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden fogászatnak ugyanilyen arányban kellene a Google-hirdetésekre és a keresőoptimalizálásra költenie, ráadásul azóta a keresési környezet is sokat változott, de azt jól mutatja, hogy mennyire fontos megvizsgálni, melyik marketingcsatorna hozza ténylegesen az eredményeket.
Ehhez persze nem kellek én, nem kell egy marketingtanácsadó, teljesen mindegy, hogy a rendelő saját maga végzi a marketinget, egy munkatársat bíz meg vele, vagy külső ügynökséggel dolgozik, a metódust bevezetheti.
Miben különbözik egy háromszékes rendelő és egy tizenhat székes fogászati központ marketingkommunikációs stratégiája?
A Dental Worldön felmerült az is, hogy mennyiben más egy kisebb praxis és egy nagyobb fogászati központ marketingje. Szerintem alapvetően más: egy háromszékes rendelőnél könnyen lehet, hogy a legfontosabb feladat a helyi keresésekben való jó megjelenés, a Google cégprofil rendbetétele, az értékelések gyűjtése és néhány jól megválasztott Google Ads-kampány.
Egy tizenhat székes rendelőnél viszont már egészen más léptékben kell gondolkodni. Ott különböző szakterületek, eltérő kapacitások, többféle pácienscsoport és jóval összetettebb üzleti célok jelenhetnek meg.
A tartalommarketing, a közösségi média, a keresőoptimalizálás, az AI-jelenlét, a hirdetések és a páciensmegtartás összehangolása már önálló menedzsmentfeladattá válhat, de önmagában a rendelő mérete sem határozza meg, mennyit érdemes marketingre költeni.
Azt kell megvizsgálni, hogy milyen kapacitást szeretnénk feltölteni, milyen kezeléseket akarunk népszerűsíteni, mennyit ér számunkra egy új páciens, és mennyibe kerül a megszerzése, a marketingnek ugyanis nem pusztán érdeklődőket kell hoznia, üzleti eredményt kell termelnie.
És mi hozza a pácienst 2027-ben?
Ha egyetlen választ kellene adnom, azt mondanám: továbbra is a jól megtervezett és következetesen végrehajtott marketing, csak éppen a környezet változik körülötte.
A Google nem tűnik el, de átalakul, már most egy hibrid érában vagyunk. A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az információkeresésben és a döntés-előkészítésben. A közösségi média továbbra is alkalmas lehet a bizalomépítésre, de nem minden rendelőnek ugyanazokon a felületeken kell jelen lennie, a jó szakmai tartalom pedig várhatóan még értékesebbé válik.
Egy dolgot viszont szeretnék külön hangsúlyozni: az AI-t nem érdemes sem csodaszernek, sem ellenségnek tekinteni. Használjuk bátran, segítsen kutatni, tervezni, szöveget írni, elemezni, de ne adjuk át neki a gondolkodásunkat, mert egy fogászati rendelő marketingjében továbbra is a rendelő sajátosságai, az orvosok szakmai tudása, a páciensek igényei és a gazdasági célok számítanak igazán.
A Dental World kerekasztalán is erre próbáltam felhívni a figyelmet.
Aki 2027-ben eredményes marketinget szeretne, annak szerintem nem azzal kell kezdenie, hogy melyik új AI-eszközt próbálja ki, hanem azzal, hogy megérti a saját piacát, a pácienseit és a rendelője működését, utána már sokkal könnyebb eldönteni, hogy mire érdemes használni a mesterséges intelligenciát. És mire nem.
Dr. Máté Balázs PhD
Marketing Professzorok – vezető marketingtanácsadó