A marketing definíciói, meghatározása

EN

marketing



Mi az a marketing? 79 szakértő válaszol

A marketingnek számos fajtája van, ezek pedig többek között függnek a célközönségtől, az aktuális platformtól és számos más tényezőtől is napjaink folyamatosan változó üzleti helyzetében. Éppen ezért a különböző marketing specialisták más és más módon foglalják össze, hogy mit is jelent számukra a marketing.

 

Érdekességképpen összeszedtünk ezek közül néhányat – ezeket az alábbiakban olvashatod!

 

1. Amerikai Marketing Egyesület (American Marketing Association – AMA) definíciója

Először is nézzük az Amerikai Marketing Egyesület (American Marketing Association – AMA) definícióját a marketingről. Az AMA Igazgatói Bizottsága szerint a marketing egy olyan, intézményekből és folyamatokból álló tevékenység, amelynek célja olyan ajánlatok létrehozása, kommunikációja, kézbesítése és cseréje, amelyek értékeket képviselnek a vásárlók, ügyfelek, partnerek és általánosságban a társadalom számára.

 

2. Dr. Philip Kotler definíciója

A marketing egy tudomány és művészet is egyben, melynek célja olyan értékek létrehozása és kézbesítése, amelyek kielégíthetik egy célpiac igényeit – mindezt valamilyen profitálás érdekében. A marketing megállapítja a ki nem elégített szükségleteket és vágyakat. Felkutatja, megméri és számszerűsíti az adott piacot és a lehetséges profitot. Rámutat mindazon szegmensekre, amelyeket egy cég kiszolgálhat, és ez alapján elkészíti és népszerűsíti a megfelelő termékeket. – Dr. Philip Kotler

 

3. Jay Baer, elnök (Convince & Convert) definíciója

A marketing az az üzenet és/vagy tevékenyég, amely további üzeneteket és/vagy tevékenységeket vált ki. – Jay Baer, elnök (Convince & Convert)

 

4. Julie Barile, e-kereskedelmi alelnök (Fairway Market) meghatározása

A marketing eredetileg azon módszerek összessége, amelyek segítségével egy szervezet kapcsolatot teremt célközönségével termékeik vagy szolgáltatásaik értékének kommunikációja, illetve ezek eladása céljából. A digitális média, különösen a közösségi média és a technológiai újítások elterjedésével azonban a cégek egyre inkább arra igyekeznek koncentrálni, hogy mélyebb kapcsolatokat alakíthassanak ki azokkal az emberekkel, akiknek szeretnék eladni termékeiket vagy szolgáltatásaikat. A média egyre több részletre szétváló világa ugyan megnehezíti azon marketingesek dolgát, akiknek célja a kapcsolatteremtés, de ugyanekkor páratlan lehetőséget is biztosít új területek felfedezésére is.  – Julie Barile, e-kereskedelmi alelnök (Fairway Market)

 

5. Mary Ellen Bianco, marketing és kommunikációs igazgató (Getzler Henrich & Associates LLC) leírása

A marketing magába foglalja a kutatást, a célzást, a kommunikációt (reklámok és közvetlen levélküldés) és gyakran a társadalmi kapcsolatokat [PR] is. A marketing olyan az értékesítés számára, mint a szántás az ültetés előtt egy földműves számára – felkészíti a közönséget a közvetlen értékesítésre. – Mary Ellen Bianco, marketing és kommunikációs igazgató (Getzler Henrich & Associates LLC)

 

6. Renee Blodgett, alapító/vezérigazgató (Magic Sauce Media)

A marketing egy, az ügyfelekkel folytatott folyamatos kommunikációs cserefolyamat, amely oktató és informatív jellegű, illetve az idők során segít a kapcsolatok kiépítésében is. Az „idők során” rész kifejezetten fontos, hiszen a bizalom csak egy bizonyos idő elteltével érdemelhető ki. A bizalom idővel közösségeket alakít ki a termékek és szolgáltatások köré, amelynek tagjai számára éppen olyan fontos lesz majd az adott termék vagy szolgáltatás, mint neked – közülük kerülnek ki a márka leghűségesebb hírnökei, a visszatérő vásárlók, és esetenként az új barátok is. A marketing kiváló arra, hogy kiderítsd, mi az, ami megfogja az embereket; hogy mik azok a dolgok, amik miatt izgatottá válnak márkád iránt; hogy megadhasd ezeket nekik; bevonhasd őket a folyamatba és bizony, a legjobb, hogy új barátokat is szerezhetsz az egész során. – Renee Blodgett, alapító/vezérigazgató (Magic Sauce Media)

 

7. Toby Bloomberg (Bloomberg Marketing/Diva Marketing)

Philip Kotler professzor szerint a marketing lényege, hogy kielégítsd az ügyfelek igényeit valamilyen profitálás céljából. Számomra ez a definíció többről szól, mint egy termék tulajdonságainak kommunikálásáról. A marketingesek felelőssége a teljes körű élménynyújtás. A közösségi média világában például egy Twitter felhasználó igénye nem feltétlenül az, hogy részt vehessen egy márka által meghirdetett promóciós játékban. Az ügyfélszolgálattól kezdve az értékesítésen keresztül a könyvelésig minden ügyfélkapcsolati pont az „új marketing” részét képezi. – Toby Bloomberg (Bloomberg Marketing/Diva Marketing)

 

8. Matt Blumberg, elnök és vezérigazgató (Return Path) marketing meghatározása

Ha jól csinálják, a marketing (a) egy cég stratégiája – ide tartozik az értékajánlat, az alapvető piaci stratégia, a márkaelhelyezés és a világ felé mutatott image. Ha nem jól csinálják, akkor a marketing egy hirdetésekből és promóciókból álló végtelen feladatlista, aminek soha nem lehet a végére érni. A marketingnek a XXI. században (c) főként, de nem teljesen mérhető és felelősségre vonható kell legyen az üzleti célok eléréséhez. A zseniális marketing legnagyobb részt (a)-ből áll, tartalmaz egy kevés (b)-t, és az egész a (c)-vel van átitatva. – Matt Blumberg, elnök és vezérigazgató (Return Path)

 

9. Mark Burgess, ügyvezető tag (Blue Focus Marketing)

A marketing az a folyamat, amely során egy cég bevétellé alakítja az ügyfelek igényeit. – Mark Burgess, ügyvezető tag (Blue Focus Marketing)

 

  1. Lisa Buyer, elnök és vezérigazgató (The Buyer Group)

 A felépítéséből adódóan intuitív marketing a megfelelő üzenetet/célt a megfelelő személyhez párosítja. Célja találni valakit, akinek valamilyen személyes kapcsolata van termékeddel, szolgáltatásoddal vagy céloddal, és mindezt tolakodást mellőző, hívogató módon. A marketing lehet olyan egyszerű, mint egy rendezvényen végzett kapcsolatépítés, vagy olyan összetett is, mint egy több millió dolláros világméretű kampány, amely magába foglalja a nyomtatott és digitális hirdetéseket, a PR-t, a közösségi médiát és a közvetítési csatornákat is, mindezt azért, hogy egy bizonyos üzenetet kommunikálhasson egyetlen egységesített céllal. Néha a legjobb marketing eredmények a legegyszerűbb kezdeményezésekből származnak. Gyakran a legjobb stratégia az egyszerűségre törekedni. – Lisa Buyer, elnök és vezérigazgató (The Buyer Group)

 

11. Marjorie Clayman, ügyfélfejlesztési igazgató (Clayman Advertising Inc.)

A marketing egy márka felépítése, az emberek meggyőzése arról, hogy a te márkád (értsd: terméked/szolgáltatásod/céged) a legjobb, és az ügyfelekkel kiépített kapcsolatok ápolása. – Marjorie Clayman, ügyfélfejlesztési igazgató (Clayman Advertising Inc.)

 

12. Andrew Cohen, elnök (The A Team)

A marketing az ügyfél szükségleteinek és vágyainak való megfelelés. – Andrew Cohen, elnök (The A Team)

 

13. Heidi Cohen, elnök (Riverside Marketing Strategies) 

A marketing a cég üzleti céljai alapján vonzza be a fogyasztók erőforrásait, figyelmét és rendelkezésre álló jövedelmét, hogy profitálható bevételt generálhasson. A marketing az a folyamat, amely során egy termék vagy szolgáltatás a tervezési fázistól eljut a végügyfélig, illetve hozzá tartozik a vásárlást követő ügyfélszolgálat biztosítása is. Éppen ezért a marketing stratégiához tartoznak az üzleti célok, a célügyfelek, a marketing stratégiák, a marketing taktikák és a releváns mérhető értékek is. Funkcióként a marketing kiterjed az ügyfél teljes vásárlási folyamatára, beleértve a kutatást, a kapcsolatfelvételt, a vásárlást és a vásárlás utáni tevékenységet (beleértve a kiegészítő jellegű támogatást és visszatérítéseket) és a márka népszerűsítését is. – Heidi Cohen, elnök (Riverside Marketing Strategies)

 

14.  Saul Colt (The Idea Integration Company)

A marketing olyan ellenállhatatlan élmények biztosításáról szól, amelyek személyes kapcsolatot teremtenek az emberekkel és arra ösztönzik őket, hogy ezeket másokkal is megosszák. – Saul Colt (The Idea Integration Company)

 

15. Jeff Cutler, ügyvezető alelnök és igazgató (Vitals.com)

A marketing az, ahogy előadod a történetedet az ügyfelek, a partnerek, a befektetők, az alkalmazottak és minden más olyan személy bevonzása céljából, akivel céged kapcsolatban áll. [A marketing ] az a forgatókönyv, amely segítségével a felhasználók eldönthetik, hogy nélkülözhetetlenként, „jó ha van”-ként, vagy szükséges rosszként tekintenek majd rád. Megszabja, hogy az emberek hogyan viselkednek a márkáddal. Ez az első és utolsó benyomás is, és minden ezek között. – Jeff Cutler, ügyvezető alelnök és igazgató (Vitals.com)

 

16. Steve Dawson, elnök (Walkers Shortbread Inc.)  A MARKETINGRŐL

A marketing azokat a termékeket jelenti, amelyek nem térnek vissza, és azokat a fogyasztókat, akik igen. – Steve Dawson, elnök (Walkers Shortbread Inc.)

 

17. Sam Decker, társalapító és vezérigazgató (Mass Relevance)

A marketing kapcsolatok kiépítését jelenti az ügyfelek és termékeid, márká(i)d és céged között, hogy ezek az ügyfelek nagyobb valószínűséggel vásároljanak tőled. Vagy, ahogy Regis McKenna mondta, „A marketing minden.” – Sam Decker, társalapító és vezérigazgató (Mass Relevance)

 

18. Shennandoah Diaz, elnök (Brass Knuckles Media)

A marketingnek alig szól a szolgáltatás biztosítójáról, de teljes mértékben szól az ügyfelekről. A marketing oktatja és aktivizálja az ügyfeleket, kielégítve azok szükségleteit miközben ezzel egy időben megbízható tanácsadóként és forrásként tünteti fel a szolgáltatás biztosítóját. A jó marketing egy kétirányú utca. Az igazán remek marketing kideríti, hogy mit akar az ügyfél, és megadja azt neki. – Shennandoah Diaz, elnök (Brass Knuckles Media)

 

19. Steve Dickstein, vezérigazgató (Hugo Naturals)

A marketing a fogyasztónak, az ügyfélnek és/vagy felhasználónak való örömszerzésről szól profittermelés vagy más előre kitűzött cél elérése érdekében. – Steve Dickstein, vezérigazgató (Hugo Naturals)

 

20. Antoine Didienne

A marketing lényegében kifelé irányuló kommunikációból, illetve azon vállalati célok hirdetéséből áll, amelyekért a cég dolgozik. [A marketing] az a folyamat, amely során a cégek elősegítik a megtérüléseket azzal, hogy minden kommunikációs célt (reklámok, marketing, értékesítés, stb.) párhuzamba helyeznek egymással az általános vállalati célok érdekében. – Antoine Didienne

 

21. Gini Dietrich, vezérigazgató (Arment Dietrich Inc)

A marketing a márkaépítés, az elnevezés, az árképzés és a fizetett és kiérdemelt média közötti híd. NEM értékesítés. – Gini Dietrich, vezérigazgató (Arment Dietrich Inc)

 

22. Sally Falkow, APR (PRESSfeed)

A marketing mára végre ügyfélközpontúvá vált. Ez a közösségi médiának köszönhető. A piacok újra beszélgetésekké váltak. A marketing a piac megismeréséről, a megfelelő termék elkészítéséről, a termék iránti vágy feltüzeléséről és a megfelelő emberek ezen termékről való értesítéséről szól. A régi közmondás, miszerint „Ha egy jobb egérfogót építesz, az emberek az ajtódig verekszik majd magukat” nem érvényesülhet a marketing nélkül. Elképzelhető, hogy valóban van egy jobb egérfogód, de ha az emberek nem tudnak róla, és nem tudják, hogy hol az ajtód, akkor nem lesz sem átverekedés, sem beszélgetés. – Sally Falkow, APR (PRESSfeed)

 

23. Jason Falls (Social Media Explorer)

A marketing nem más, mint segíteni az embereknek, hogy a te termékeidet vagy szolgáltatásaidat vásárolják meg. – Jason Falls (Social Media Explorer)

 

24. Sam Fiorella, Web/közösségi média stratéga (The Social Roadmap)

A marketing az üzletek irányító játékosa. Akárcsak a sikeres jégkorongcsapatoknál, nem feltétlenül mindig az a legértékesebb játékos, aki a legtöbb gólt lövi, hanem az, aki elősegíti a gólhelyzetet a többi játékos számára (például Gretzky, Crosby vagy Orr). Egy igazán jó marketing csapat felméri a márka lehetőségeit [a „pályán”], gyorsan felismeri a versenytársak helyzetét, erősségeit és hiányosságait és annak az értékesítőnek passzolja a korongot, aki a legnagyobb eséllyel lőhet gólt az adott helyzetben.” – Sam Fiorella, Web/közösségi média stratéga (The Social Roadmap)

 

25. Paul Flanigan, tanácsadó (Experiate.net)

A marketing az a cselekmény, amely során egy aktív kapcsolatot alakítasz ki minden egyes olyan emberi lénnyel, akik érdeklődést mutatnak irántad. – Paul Flanigan, tanácsadó (Experiate.net)

 

26. Dr. Augustine Fou, alapító (Marketing Science Consulting Group Inc.)

A marketing az a folyamat, amelyben egy terméket megfelelő taktikák és csatornákon keresztül mutatsz be a fogyasztóknak, figyelve reakcióikra és visszajelzéseikre, végül megkönnyítve a vásárláshoz vezető útjukat. – Dr. Augustine Fou, alapító (Marketing Science Consulting Group Inc.)

 

27. Chris Garrett (Chrisg.com)

A marketing a lehetséges és meglévő ügyfelekkel való kapcsolat kiépítésének folyamata, a termékek és szolgáltatások profitálható kifejlesztésének és hirdetésének céljából. – Chris Garrett (Chrisg.com)

 

28. Lois Geller, elnök (Lois Geller Marketing Group)

A marketing szó arra utal, ahogyan meggyőzzük az embereket arról, hogy a mi termékeinket vásárolják. Ha nagy dolgokról van szó, akkor stratégiára vagy valamilyen nagy ötletre lesz szükség, hogy felkeltsük az emberek érdeklődését az iránt, amit el szeretnénk adni. A marketingezés egy tervvel kezdődik: célok, stratégia és taktikák (ahogyan kivitelezzük a stratégiát). Ez egy olyan folyamat, amely segít kapcsolatokat építeni a cégek és lehetséges illetve meglévő ügyfeleik között, és egyéni értéket képes biztosítani számukra… ha jól csinálják. – Lois Geller, elnök (Lois Geller Marketing Group)

 

29. Sue R. E. Germanian, alelnök és kommunikációs vezető (DMA)

A marketingnek csatornafüggetlennek, adatalapúnak és ügyfélközpontúnak kell lennie. Ez mérhető eredményeket biztosít, a piacot teljes egészének kihasználásával; a fogyasztói és üzleti érdekeltségekre és igényekre való reagálással. – Sue R. E. Germanian, alelnök és kommunikációs vezető (DMA)

 

30. Josh Glantz, alelnök és vezérigazgató (PCH Online-Publishers Clearing House)

A marketing az a társalgás egy cég vagy márka és egy fogyasztó között, amely márkaismerethez, preferenciához vagy tranzakcióhoz vezet. A mai közösségi hálókkal átszőtt világban ezt a társalgási folyamatot a szájról szájra történő ajánlások teszik közvetettebbé. A hagyományos marketinggel foglalkozóknak egyre keményebben kell majd dolgozniuk, hogy előrehaladhassanak és e trend befolyásolóivá váljanak. – Josh Glantz, alelnök és vezérigazgató (PCH Online-Publishers Clearing House)

 

31. Trish Green, ügyvezető alelnök és marketingvezető (Student Funding Group, LLC)

A marketing az általad kínált termékek és szolgáltatások, illetve e az termékekre és szolgáltatásokra vágyó és ezeket igénylő ügyfelek közötti kapcsolat felépítése. Egy sokoldalú dologról van szó, ami a célpiacod felkutatásával és az üzeneted átadásának megfelelő módszerének kitalálásával indul, majd végül eljut a különböző marketing médiumokon keresztül lebonyolított promóciós folyamatig. A cél egy stratégia kidolgozása, amely kiterjed a termékek és szolgáltatások elkészítésére, árképzésére és terjesztésére is egy olyan cserefolyamat érdekében, amely megfelel mind a te, mind az ügyfeleid céljainak. Ez egy folyamatosan fejlődő folyamat, amely során mindig figyelemmel kell követned, hogy üzeneted továbbra is megfelel-e a piacod igényeinek és szükségleteinek. – Trish Green, ügyvezető alelnök és marketingvezető (Student Funding Group, LLC)

32. Cathy Halligan, értékesítési és marketing alelnök (PowerReviews)

A marketing feladata a cég értékének megteremtése a márka, azaz az üzleti stratégia arca segítségével. Ennek érdekében a marketing azonosítja a megcélzandó, gyors ütemben növekedő szegmenseket. A marketing ráveszi a szervezetet, hogy definiáljon egy céltudatos, elkülönülő értékajánlatot, és hogy ezt minden nap, minden adandó alkalommal teljesítse is. A marketing továbbá felméri és javítja a fogyasztók/cégek/partnerek elégedettségét és a márka egészségét illetve erősségét. – Cathy Halligan, értékesítési és marketing alelnök (PowerReviews)

 

33. Ann Handley, vezető tartalomfelelős (MarketingProfs)

A marketing minden olyan általad létrehozott vagy megosztott dolog, ami a te történeted meséli el. – Ann Handley, vezető tartalomfelelős (MarketingProfs)

 

34. Jeffrey Harmon, marketing vezérigazgató (Orabrush)

Ha van egy jó terméked, a marketing lényegében nem más, mint oktatás. Ha hatékonyan oktatod az embereket bármilyen jó termékről, azzal a vásárláshoz szükséges vágyat ébreszted bennük. – Jeffrey Harmon, marketing vezérigazgató (Orabrush)

 

35. Jeffrey Hayzlett (The Hayzlett Group)

A marketingnek meg kell vizsgálnia, hogy miért veszel részt a versenyben, és fel kell tennie az összes fogós kérdést. Ez után lennie kell egy tervnek – aminek kapcsolódnia kell bizonyos értékesítési elvárásokhoz – illetve tisztázni kell az elégedettség feltételeit is. A tervezés nem váltható ki szenvedéllyel. Ne feledd, a felhajtás nem egyenlő az értékesítéssel. A feszültség mindig jó. Egy kis egészséges vita feszültséget okoz, és segít csoportod előrehaladásában. Vállalj kockázatokat és ne félj hibázni. Egy marketing kampány még soha nem okozta senki halálát. Ha terjeszkedni szeretnél, akkor mozgásba kell lendülnöd. Emeled cégedet új magaslatokba. – Jeffrey Hayzlett (The Hayzlett Group)

 

36. Ari Herzog, politikai és kommunikációs szakértő

A marketing lényege olyan jól ismerni a fogyasztót (legyen az meglévő vagy lehetséges), hogy ne is legyen kérdés tárgya, hogy elolvasom-e a hírleveledet és megosztom-e a barátaimmal, vagy hogy mindig ott lesz-e a törzsvásárlói kártyám a pénztárcámban és hogy már most felvettem a kapcsolatot a Facebook oldaladdal. – Ari Herzog, politikai és kommunikációs szakértő

 

37. Anne Holland, kiadó (WichTestWon.com)

A marketing egy gyűjtőszó, ami magába foglalja a kutatást, a márkaépítést, a PR-t, a reklámozást, a közvetlen válaszadást, a promóciókat, a hűséget, a keresletgenerálást, stb. – Anne Holland, kiadó (WichTestWon.com)

 

38. Joey Iazzetto, elnök (UniCom Marketing Group)

A marketing az, hogy segítünk az embereknek eladni dolgokat. – Joey Iazzetto, elnök (UniCom Marketing Group)

 

39. Max Kalehoff, vezérigazgató (Clickable)

A marketing az ügyfelek megszerzésének, elbűvölésének és megtartásának művészete, miközben odafigyelünk a profittermelésre és a cég értékének építgetésére. A marketing magába foglal (hivatalosan vagy nem hivatalosan) számos tudományágat és a szervezés összes formáját. A marketingnek a legmagasabb etikai szabványokat kell követnie a környezet tisztelete mellett, és arra kellene törekednie, hogy a világ egy jobb hely legyen. – Max Kalehoff, vezérigazgató (Clickable)

 

A profitálható marketing az, hogy rendszeresen emlékezteted a „jó eséllyel vásárló lehetséges ügyfeleket” arról, hogy termékeid/szolgáltatásaid miként felelnek meg az ő szükségleteiknek egy, a te megengedett szerzési költségednél alacsonyabb szerzési költség mellett. – Jerry Kaup (MamberLink.org)

 

41. Dave Kerpen, vezérigazgató (Likeable Media)

A marketing a meggyőző kommunikáció művészete és tudománya. – Dave Kerpen, vezérigazgató (Likeable Media)

 

42. Robin Korman, rangidős alelnök (Wyndham Hotel Group)

A marketing a tudatosság, a megfontolás a vásárlások/újravásárlások számának és a preferencia fokozása egy termék vagy szolgáltatás iránt az ügyfeleknek biztosított előnyök, hirdetések, csomagolás, elhelyezés, árképzés és promóciók segítségével. Régebben a marketing egy egyirányú interakció volt, de egyre inkább kétirányúvá válik, ami a közösségi média elterjedésének és a vírusmarketing technikáknak köszönhető, amiket pedig általában a terméket vagy szolgáltatást kínáló cég kezdeményez és tart fenn.  – Robin Korman, rangidős alelnök (Wyndham Hotel Group)

 

43. Paul Kulavis, vezető partner (Sterling Park Group)

A marketing lényege felfedezni azt, hogy mit szeretnének a lehetséges ügyfelek, és ezt hatékonyabban és hatásosabban biztosítani számukra, mint azt a konkurencia teszi. – Paul Kulavis, vezető partner (Sterling Park Group)

 

44. Gerry Lantzm (Stories That Work, Inc)

A marketing, mint értékcsere, egy kétirányú értékcsere egy kereskedő és egy fogyasztó között, amely során a megfelelő terméket vagy szolgáltatást a megfelelő célpontnak biztosítjuk, aki éppen a megfelelő szükséghelyzetben van a megfelelő interakcióra és a vásárlásra vezető módszerek használatával. A marketing, mint párbeszéd, felfedezi és elmeséli a megfelelő történetet egy termékről vagy szolgáltatásról, ami egy hiteles párbeszédre készteti a fogyasztót, aminek része az érdeklődő odafigyelés, interakció, kapcsolatteremtés és végül a vásárlás. – Gerry Lantzm (Stories That Work, Inc)

 

45. Rebecca Lieb, a The Truth About Search Engine Optimization szerzője

A marketing egy sokoldalú stratégiai és taktikai folyamat, amely az értékesítést, illetve az ügyfélszolgálatot és az ügyfélmegtartást is támogatja. Az elsődleges stádiumokhoz tartozik a célközönségek azonosítása; egy marketing/kommunikációs stratégia kialakítása, ami általában számos módszert és csatornát (pl. reklámok, PR, tartalom, események/digitális magazinok, közvetítés) foglal magába; az eredmények mérése és értékelése és a folyamat folytonos finomítása a megszerzett ismeretek és a piaci helyzet alakulása alapján. A marketing ezen kívül egy visszacsatolási mechanizmus is lehet egy szervezet és a meglévő illetve lehetséges ügyfelei között, ami segít az informálódásban és megkönnyíti a szervezet előrehaladását. – Rebecca Lieb, a The Truth About Search Engine Optimization szerzője

 

46. Ann Z. Marsman, ügyvezető igazgató (TheLeadersCouncil.com)

A marketing definiálja az üzleti lehetőséget, azonosítja a profitálható ügyfeleket illetve azokat a terméket/szolgáltatásokat amelyek megfelelnek majd az ügyfelek szükségleteinek, majd ügyfélkapcsolatokat épít, keresetet ébreszt az ügyfelek között és lekommunikálja a vállalati vagy termékkel/szolgáltatással kapcsolatos értékeket. – Ann Z. Marsman, ügyvezető igazgató (TheLeadersCouncil.com)

 

47. David W. Mischler, elnök (Altascend Consulting)

A marketing egy olyan művészeti forma, amelyben keresetet ébresztünk, ami aztán profitálható növekedést eredményez. – David W. Mischler, elnök (Altascend Consulting)

 

48. Doreen Moran, digitális stratéga

A marketing arról szól, hogy segítesz megérteni az ügyfeleidnek, hogy milyen nagy szükségük van valamire, amiről nem is tudták, hogy szükségük van rá. – Doreen Moran, digitális stratéga

 

49. Paul Mosenson, elnök (NuSPark Marketing)

A marketing egy olyasfajta művészi és tudományos tevékenyég, aminek lényege meggyőzni egy termék/szolgáltatás a potenciális vásárlóit arról, hogy vásároljanak egy olyan cégtől, ami megfogalmaz egy meggyőző üzenetet és azt az üzenetet célzott csatornákon keresztül, megfelelő gyakorisággal és elérés mellett arra használja fel, hogy végigkísérje a potenciális vásárlót a vásárlói ciklus „figyelem, érdeklődés, vágy, cselekvés” szakaszain.” – Paul Mosenson, elnök (NuSPark Marketing)

 

50. Sharon Mostyn, helyettes alelnök (1st Mariner Bank)

A marketing egy integrált, többcsatornás (online és offline), ügyfélközpontú folyamat, amely lehetséges ügyfelek meghatározásáról, szegmentálásáról, eléréséről és meggyőzéséről szól annak érdekében, hogy megvásároljanak egy terméket vagy szolgáltatást, és amelyet a mérőszámok analizálása követ a stratégiád finomítása céljából, majd e folyamat teljes elismétlése a ROI (a befektetés megtérülése) optimalizálása érdekében. – Sharon Mostyn, helyettes alelnök (1st Mariner Bank)

 

51. Jeanniey Mullen, globális vezérigazgató és vezető marketingigazgató (Zinio és VIVmag)

A marketing egy egyedi lehetőség arra, hogy tiszteletet és kapcsolatokat építs ki célközönségeddel úgy, hogy termékeid, szolgáltatásaid vagy támogatásod függőjévé váljanak. Sikeres marketingről beszélünk attól a pillanattól kezdve, amikor a célzott ügyfél olyan erős érzéseket kezd el táplálni céged felé, hogy beiktatja azt napi rutinjába és életstílusába. – Jeanniey Mullen, globális vezérigazgató és vezető marketingigazgató (Zinio és VIVmag)

 

52. Valeria Oben, elnök (Foxboro Consulting Inc.)

A marketing olyan stratégiai kommunikációk és promóciók, amiket többféle formában, mint például hirdetések, PR és közvetlen marketing segítségével bonyolítunk le, több online és offline csatornán keresztül, hogy ügyfeleket szerezzünk, megtartsuk őket, növeljük a piaci részesedést és lerövidítsük az értékesítési ciklust. – Valeria Oben, elnök (Foxboro Consulting Inc.)

53. B.L. Ochman, elnök (What’s Next)

A marketing minden, amit egy cég csinál – ahogy felveszi a telefont, hogy milyen gyorsan és hatékonyan válaszol az emailekre, hogy hogyan kezeli a szállítókat és hogy hogyan bánik az alkalmazottaival és ügyfeleivel. A megfelelően végzett marketing egy nagyszerű terméket vagy szolgáltatást a PR-ral, az értékesítéssel, a hirdetésekkel, az új médiával és a személyes kapcsolatteremtésekkel is integrálja. Más szavakkal, a marketing nem egy tudományág, vagy egy tevékenység – hanem minden, ami a cég is – legalább is ha a kérdéses cég sikeres szeretne lenni. – B.L. Ochman, elnök (What’s Next)


54. Lee Odden, vezérigazgató (TopRank Online Marketing)

A marketing modern definíciója: olyan gyakorlat, amely során értéket hozol létre, ami előnyös az ügyfél érdekeinek és az üzleti céloknak való megfelelés szempontjából is. Ehhez a fogyasztói életciklus során releváns és gyors kommunikációkkal kell kideríteni, hogy a célközönség/közösség miként jut hozzá az információkhoz, és hogy miként fogyasztja, illetve osztja meg azokat. Ezek a kommunikációk és kapcsolatok befolyásolják a fogyasztói viselkedést és befolyásolják a bevételeket. – Lee Odden, vezérigazgató (TopRank Online Marketing)

 

55. Trey Pennington

A marketing egy folyamatos kapcsolattartási folyamat, amely során az idegeneket szószólókká alakítjuk át. – Trey Pennington

 

56. Patrick Prothe, marketingkommunikációs vezető (Viewpoint Construction Software)

A marketing minden olyan tevékenység, amelyek célja az ügyfelek bevonzása, és a kapcsolatteremtés köztük, illetve az olyan termékek és szolgáltatások között, amikre szükségük van. Ide tartozik az inbound és az outbound marketing minden csatornán – egy és egy illetve egy és több között is. Ideális esetben a marketing hosszútávú kapcsolatot ápol és magába foglal egy teljes márkára alapuló ügyfélélményt is – például ügyfélszolgálat és támogatás. A marketing a termék designjával indul és egészen a vásárlás utáni fázisig nyúlik. – Patrick Prothe, marketingkommunikációs vezető (Viewpoint Construction Software)

 

57. Michael Puican, vállalati képzési társigazgató (DePaul Egyetem)

A marketing célja egy terméket vagy szolgáltatást kapcsolatba hozni egy ilyen termékre vagy szolgáltatásra vágyó piaccal. – Michael Puican, vállalati képzési társigazgató (DePaul Egyetem)

 

58. Joe Pulizzi, alapító (Content Marketing Institute)

A marketing az ügyfelek problémáinak azonosítása és olyan tartalmak és folyamatok kifejlesztése, amelyek a legjobban orvosolhatják ezen problémákat – ez végeredményben egyszerűbbé teszi az ügyfeleidnek, hogy vásároljanak, vagy hogy az ügyfeleid maradjanak. –Joe Pulizzi, alapító (Content Marketing Institute)

 

59. Humphry Rolleston

A marketingben az erőfeszítéseket az ügyfelek viselkedésének és a piac általános helyzetének megismerésére összpontosítjuk, hogy fenntartható és profitálható növekedést érhessünk el a cég számára. – Humphry Rolleston

 

60. Ken Rosen, ügyvezető partner (Performance Works)

A marketing lényege eldönteni, hogy miként ajánlj fel valamit, amire bizonyos ügyfelek vágynak, majd kapcsolatot teremteni az ügyfelekkel és a részvényesekkel, hogy preferenciákat alakíthass ki. – Ken Rosen, ügyvezető partner (Performance Works)

 

61. Cece Salomon-Lee (PR Meets Marketing)

A marketing az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy egy üzenetet kommunikálj a közönséged felé és választ csalogass ki belőlük. Ez a válasz lehet egy kialakuló pozitív vélemény céged márkájáról, egy késztetés termékvásárlásra, céged felkeresése valamilyen információért vagy üzeneted terjesztése mások felé. Bármi is a kívánt válasz, a marketingnek ezt mindig az általános üzleti céljaidhoz kell igazítania. – Cece Salomon-Lee (PR Meets Marketing)

 

62. Charlene Samples, marketing igazgató (Heartland Sweeteners)

A marketing olyan üzenetek és programok (a 4 „P” – product/packaging (termék/csomagolás), price (ár), placement (elhelyezés) és promotion (promóció) kombinációja, ami a vásárlókat arra vezeti rá, hogy a te termékedet vagy szolgáltatásodat válasszák mások helyett. ¬– Charlene Samples, marketing igazgató (Heartland Sweeteners)

 

63. David Meerman Scoot, a „Real-Time Marketing and PR” című bestseller írója.

A marketing a vásárlók nagyon, nagyon alapos megértése. Aztán külön nekik szánt, értékes termékek, szolgáltatások és információk létrehozása, hogy segíthess nekik megoldani problémáikat. – David Meerman Scoot, a „Real-Time Marketing and PR” című bestseller írója.

 

64. Mark W. Schaefer, vezérigazgató (Schaefer Marketing Solutions)

A marketing a viselkedés olyasfajta befolyásolása, aminek a célja, hogy több ember több dolgot vásároljon, gyakrabban és több pénzért. – Mark W. Schaefer, vezérigazgató (Schaefer Marketing Solutions)

 

65. Peter Shankman, a Help A Reporter Out (HARO) alapítója és közösségi média tanácsadó

A jól végzett marketing nem más, mint olyan nagyszerű élményt kiépíteni márkád és terméked köré, hogy még azok az emberek is lenyűgözőként állítsák be barátaiknak, akiknek nincs közvetlen közük hozzá [a céghez], hogy a körforgás újra beindulhasson. – Peter Shankman, a Help A Reporter Out (HARO) alapítója és közösségi média tanácsadó

 

66. Jim Siegel, marketing és kommunikációs igazgató (HealthCare Chaplaincy)

A marketing minden rendelkezésre álló erőforrás felhasználása azzal a céllal, hogy folyamatosan alkalmazkodj a „nem az számít, hogy te mit akarsz eladni, hanem amit az ügyfelek meg akarnak venni” elvhez. A sikeres marketingesek folyamatosan az ügyfél szemszögéből gondolkodnak és mindig azt kérdezgetik: „Miért érné meg nekik?”. A sikeres marketingesek minden kapcsolaton és tranzakción keresztül bizalmat építenek. – Jim Siegel, marketing és kommunikációs igazgató (HealthCare Chaplaincy)

 

67. Jayme Soulati (Soulati Media)

A marketing integrált kampányokat hoz létre hogy olyan érdeklődőket generáljon, akik pozitívan befolyásolják az értékesítését, a márkát, az értéket és a jövőképet. – Jayme Soulati (Soulati Media)

 

68. Mike Sprouse, marketingügyi vezető (Epic Media Group)

Általánosságban véve a marketing egy termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos információk kommunikálása egy közönség felé. A hatékony marketing egy kétirányú kommunikáció, ami a művészetet és a tudományt kombinálja. Egy olyan tudományág ez, ami nem rendelkezik végjátékkal és amit folyamatosan tökéletesíteni, javítgatni és tesztelgetni kell. A hatékony marketing kapcsolatokat épít ki és bizalomra ösztönöz; nem „nyomás” vagy „húzás”. A hatékony marketing kulcsa a megfelelő kommunikációs mixet kialakítani márkádnak, termékednek vagy szolgáltatásodnak, átlátva azt, hogy miként léphet kapcsolatba az ügyfelekkel vagy felhasználókkal a legakadálymentesebb és legelfogadóbb környezetben. – Mike Sprouse, marketingügyi vezető (Epic Media Group)


69. Liz Strauss, alapító (SOBCon) és vezérigazgató (Inside-Out Thinking)

A marketing olyan ajánlat létrehozását jelenti, amiben hiszel, és amiről a csontjaidban érzed, hogy folyamatosan és elegánsan képes leszel biztosítani azt azoknak az embereknek, akik szeretni fogják. Folyamatosan figyelni kell [a visszajelzésekre], és csiszolni, javítani, finomítani kell azt az ajánlatot, hogy ellenállhatatlan legyen – ehhez pedig el kell venni belőle mindazt, amire az ügyfeleknek nincs szükségük és többet hozzáadni abból, amit az ügyfelek szeretnek, és olyan kiváló értéket építeni belé, amit csak te vagy képes szolgáltatni – egy kiváló meglepetést, ami szerelembe ejti az ügyfeleket. – Liz Strauss, alapító (SOBCon) és vezérigazgató (Inside-Out Thinking)

 

70. Bill Tanner, stratégiai kutatási főigazgató (A. H. Belo)

Elméletben a marketing bármi olyan dolog, ami befolyásolja, hogy az emberek miként tekintenek termék vagy szolgáltatás rétékére és/vagy kívánatosságára. Gyakorlatban a keresleti görbe jobbra mozgatását jelenti, csökkentve ezzel a kereslet rugalmasságát. – Bill Tanner, stratégiai kutatási főigazgató (A. H. Belo)

 

71. Alexandra Tyler, a márkaépítés és közösségi média alelnöke (Citi Global Transaction Services)

A marketing kibogozhatatlan kapcsolatba fonták az értékesítéssel, és hacsak nem ösztönöz kipróbálást vagy eladást, a tevékenységet nem szabadna „marketingként” emelgetni. A marketing kritikus lépései: definiálni mindent, ami jelenleg ismert egy üzletről (trendek, előírások, célközönség, versenytársak); hogy kik a célfelhasználók vagy vásárlók; hogy mik a mérhető üzleti célok olyan értelemben, hogy milyen irányba is kell mozgatni az adott céget; hogy mi a terv ennek megvalósítására, illetve hogy miként mérhető a tervek elérésére megfogalmazott lépések eredményessége. Ez a marketinges megközelítés alkalmazható akkor is, ha a cél egy meglévő üzlet kiterjesztése, vagy egy új piacra való belépés. A marketingfolyamat minden lépésének az a célja, hogy a felhasználót vagy vásárlót közelebb mozgassa egy vásárlási döntéshez. – Alexandra Tyler, a márkaépítés és közösségi média alelnöke (Citi Global Transaction Services)

 

72. Deborah Weinstein, elnök (Strategic Objectives)

A marketing a fogyasztók és a márkák közötti kapcsolatépítés. A megannyi hozzá tartozó tudományág együttesen olyan márkaszemélyiséget alkot, ami kompatibilis a céllal. A marketing egy hosszútávú kapcsolatra próbálja ráédesgetni a fogyasztót. Ehhez meggyőzésre van szükség, és semmi nem képes úgy átformálni a véleményeket, mint egy harmadik féltől származó hozzájárulás a PR erejével. Ahogy Bill Gates mondta, „Ha csak egyetlen dollárom lenne, azt PR-ra költeném”. – Deborah Weinstein, elnök (Strategic Objectives)

 

73. Újvári Mária, marketing tanácsadó (Sikermarketing.hu)

A marketing empátia, márkaépítés, stratégia és aktivitás egyben, kreativitással és racionalitással felépítve.

 

74. Bauer András – Berács József: Marketing (Akadémia Kiadó Zrt., Budapest, 2016.)

Szűkebb értelemben a marketing olyan vállalati tevékenység, amely a vevők / felhasználók igényeinek kielégítése érdekében elemzi a piacot, meghatározza az eladni kívánt termékeket és szolgáltatásokat, megismerteti azokat a fogyasztókkal, kialakítja az árakat, megszervezi az értékesítést és befolyásolja a vásárlókat.
Tágabb értelemben a marketing a vállalat egészére kiterjedő - a vevőkkel való azonosulást hangsúlyozó - filozófia, szemléletmód, amelynek megvalósítása a vállalati felsővezetés feladata oly módon, hogy a vállalati résztevékenységek integrációjában a marketing szempontok domináljanak.
Kiterjesztett értelemben a marketing minden értékkel rendelkező jószág (termék, szolgáltatás, eszme, ötlet, érzés stb.) cseréje. Az üzleti szférán túl kiterjed az olyan nem nyereségorientált területekre is, mint pl. oktatás, kultúra, vallás, politika.


75. Veres-Szilágyi: A marketing alapjai (BGF, Budapest, 2007.)

A marketing ott születik meg, ahol a szükséglet megjelenik; a marketing segítségével ennek kielégítésére törekszünk, amihez termék (vagy szolgáltatás) kell, amiért megkapjuk a kívánt ellenértéket, amihez kell egy értékesítési csatorna a vevő és az eladó között, s amihez befolyásolni is kell az eladást.

 

76. Nótin Szabolcs, online marketing szakértő

Szűkebb értelemben a marketing egy körülhatárolható vállalati eszközrendszer. Kiterjesztett értelemben egy szemléletmód, amely a vevőt helyezi központi szerepbe.

 

77. Sipos Zoltán, stratégiai igazgató (Kreatív Kontrol, Marketingszoveg.com)

Megfelelően kommunikált értékteremtés.

 

78. Benyó Dániel, senior copywriter (Marketingszoveg.com; Kontent főszerkesztő)

Minden, ami a vállalatodból látszik. Minden, ami alapján véleményt formálnak rólad, a termékeidről vagy szolgáltatásaidról. Kommunikáció (a piaccal, a partnerekkel, az iparral és még a cégen belül is), akár tudatos, akár nem. Gyakorlati szempontból: minden folyamat, mely egy meghatározott cél elérése érdekében egy meghatározott csoporttal szembeni kommunikációdat formálja.

 

79. Csák Viktor, szerkesztő (Marketinszoveg.com)

A marketing az én szememben az elérés és a meggyőzés eszköze. Elérni az embereket, és elérni, hogy tudjanak rólad. Majd meggyőzni, hogy téged válasszanak.

Online marketing

Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.12.31-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.

*egy éves megrendelés esetén


Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Kérje ajánlatunkat!