SEO tények, amikről kevesen tudnak – II. rész
SEO tények, amikről kevesen tudnak – II. rész
A SEO világa a mai napig tele van tévhitekkel, ami helytelen stratégiák kialakításához vezet. Ez a cikk egy korábbi felsorolás folytatása, amiben további 5 SEO tényt ismerhetsz meg. Cikkünk első részét IDE kattintva olvashatod el.
1. A képeken végzett tárgyfelismerés erős rangsorolási jel
A Google egy ideje képes felismerni egyes képek tartalmát, azonban csak kevesen tudják, hogy a tárgyfelismerés már konkrét rangsorolási jelnek is számít. Ez valószínűleg több céget érint, mint ahányan tisztában vannak ezzel a ténnyel.
A képfelismerés technológiája már a 90-es évek (tehát az első online keresőmotorok megjelenése) óta foglalkoztatja a kutatókat. A dolgok rohamos fejlődésének köszönhetően azonban a marketingeseknek is jobban oda kell már figyelniük rá, hogy hogyan optimalizálják képeiket – és itt nem csak az alt címkék beállítására kell gondolni.
Mióta a Google nyilvánossá tette a Cloud Vision API-t, sokan beleszerettek a technológiába. Ez az API ugyanis képes nem csupán felismerni a képek tartalmát, hanem több ezer kategória alapján besorolni is azokat (pl. „kutya”, „híd”, „hajó” stb.). E mellett az arcokat is képes megtalálni a képen, illetve elolvasni a szövegeket azon. A képek ilyen aprólékos elemzése lehetővé teszi a metaadatok automatikus létrehozását, a sértő tartalmak kiszűrését, és a felhasználók által feltöltött képek vizsgálatát is, újabb marketinglehetőségeket tárva fel ezzel.
A képeken végzett tárgyfelismerés további rangsorolási jeleket kínál a Google számára a tartalmak rangsorolásához, amiket ráadásul manipulálni is nehezebb.
De miért olyan jó ez a SEO szempontjából? Ez a technológia:
- Segíteni fog a Google-nak, hogy pontosabb találatokat jelenítsen meg a keresésekre.
- Megerősítheti egy oldal rangsorolását bizonyos kulcsszókra.
2. A Google minőségellenőrökkel állapítja meg a találatok minőségét
Köztudott, hogy a Google számos komplex algoritmust használ a webhelyek rangsorolásához. Ritkán emlegetik azonban azokat a minőségellenőröket, akiknek az a feladatuk, hogy a Google keresési találatokat értékeljék bizonyos szempontok alapján. Ezek a minőségellenőrök egy nyilvános, gondosan összeállított és meglehetősen terjedelmes kézikönyv alapján minősítik a találatokat.
Habár a dokumentum elsősorban a minőségellenőröknek készült, tanulmányozásából az is kiderül, hogy mi alapján állapítja meg a Google a tartalmak minőségét.
A Google minőségellenőrei több országban és több nyelven is dolgoznak, tehát a keresőmotor igyekszik minél több találatot ellenőrizni a különböző földrajzi és nyelvi területeken.
Ez alapján azt feltételezhetük, hogy a Google képes a kevésbé elterjedt nyelveken is azonosítani a gyengébb tartalmakat, hogy büntetést szabhasson ki rájuk. A Google becslése szerint a Penguin algoritmus az angol nyelvű keresések 3,1%-át érinti, míg más nyelvek (pl. német, arab, kínai) esetében ez az arány 3%. A minőségellenőrök tehát segíthetnek a spam kiszűrésében más nyelveken is, ami persze az általános rangsorolásra is hatással van.
8. Egy, a főoldalon elhelyezett videó akár meg is duplázhatja az esélyét annak, hogy a Google első találati oldalán jelenj meg
A YouTube a világ második legnagyobb keresőmotorja a Google után, így nem meglepő, hogy a videómarketingesek is előszeretettel használják tartalmaik és hirdetéseik megosztásához. A videók továbbra is a lengépszerűbb tartalomtípusnak számítanak (messze túlszárnyalva a szöveges tartalmakat), és ezzel a Google is tisztában van.
A Tubular Insights egyik tanulmánya szerint a videóknak 41%-kal magasabb átkattintási arányuk van, mint a szöveges tartalmaknak.
Az Aimclear egyik tanulmánya szerint továbbá nem mindegy, hogy milyen platformra töltöd fel videóidat, ha rangsorolni szeretnél velük a Google-on. A nyertes egyértelműen a YouTube, hiszen ez is a Google tulajdona, így érthető, hogy a keresőmotor a saját platformját emeli ki másokkal szemben.
De mi is a helyzet azzal a főoldalon elhelyezett videóval? Tényleg segít jobban rangsorolni az organikus találatok között? Az imént említett Aimclear tanulmány arra is rávilágított, hogy az univerzális keresőtalálati oldalakon megjelenő videók 100%-a ért el magas rangsorolást a saját platformján is. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy YouTube-on jól rangsoroló videó az univerzális keresésben is megjelenik majd, de úgy tűnik, hogy a jó natív rangsorolás az egyik előfeltétele ennek.
E mellett közvetlenül vagy közvetve, de a videók hatékony SEO taktikának számítanak, amik segíthetnek a rangsorlás javításában. A mellett, hogy lefoglalják a látogatókat, megosztani is könnyű őket.
Egyes keresőmotorok az oldalon töltött időt is rangsorolási szempontként kezelik, ami szintén hasznossá teszi a videókat webhelyeden. Bizonyos felhasználók e mellett nem biztos, hogy magát a videót osztják majd meg másokkal, hanem azt az oldalt, amelyen elhelyezted, ami további láthatóságot és visszahivatkozásokat jelenthet webhelyednek.
4. Az utazási idő rangsorolási szempont a Google-nél
Ha a helyi keresésekről van szó, a Google azt is figyelembe veszi a találatok rangsorolásakor, hogy mennyi időt venne igénybe a felhasználónak, hogy eljusson ezekre a helyekre.
Az utazási idő, mint rangsorolási tényező a Google egyik szabadalma, ami vélhetően szoros kapcsolatban áll a helyi SEO-val. Definíciója szerint „az az idő, amit egy személy hajlandó lehet egy konkrét hely meglátogatásába fektetni”. A távolság egy általánosságban is fontos tényező az emberek számára, és ezt a Google is figyelembe veszi a rangsoroláshoz.
Éppen ezért a tiédnél gyengébben optimalizált cégek is magasabb helyi pozíciókban jelenhetnek meg, mint te, ha közelebb vannak a felhasználóhoz.
Még az is előfordulhat, hogy egy cégnek egyáltalán nincs webhelye, mégis leelőz majd a helyi találatok között adatlapjával, mert 5 percre van a felhasználótól, nem 20-ra.
Bizonyos esetekben a visszahivatkozások vagy értékelések száma sem lényeges – ha közelebb vannak a felhasználóhoz, akkor ezeket fogja látni az illető.
A Google e mellett minden bizonnyal arra is kíváncsi, hogy a felhasználók valóban ellátogatnak-e azokra a helyekre, amelyeket láttak a Térképen, akár egy ajánlás miatt, vagy mert látták azt a keresőtalálatok között.
10. A Google népszerűségük alapján rangsorolja az eseményeket
A Google egy másik szabadalma szerint az események rangsorolásakor jobban érdekelheti a keresőmotort, hogy mennyire népszerű az adott esemény azzal szemben, hogy hány külső hivatkozás mutat annak oldalira. A szabadalom elve az, hogy egy környéken egyszerre több rendezvény/esemény is megrendezésre kerülhet, ráadásul azonos időkben is, és így az embereknek nehezükre eshet kiválasztani, hogy melyiken vegyenek részt.
A szabadalom szerint a módszer segíthet az embereknek kiválasztani a legérdekesebb eseményt, ha egyszerre több is zajlik azonos helyen és időben.
A Google adatokat gyűjt ezekről az eseményekről, amelyek alapján kiszámítja, hogy mennyire érdekesek.
A szabadalomban a következő rangsorolási folyamatról van szó:
- Egy kezdeti rangsorolás kiszámítása a népszerűségi pontszámok alapján.
- Egy módosított népszerűségi pontszám kiszámítása minden eseményhez a kezdeti rangsorolás alapján.
- A fizikai helyszínen zajló események rangsorolásának létrehozása a módosított népszerűségi pontszámok alapján,
Gyakori kérdések
Mi az a SEO?
SEO (Search Engine Optimization) a webhelyek és weboldalak optimalizálási folyamata, hogy javítsák a keresőmotorok organikus (nem fizetett) találati listában való rangsorolását. A SEO célja az, hogy növelje a felhasználó látogatottságát, javítsa a relevanciát és a minőséget, valamint növelje a konverziókat. A SEO különböző technikákat és stratégiákat foglal magában, például kulcsszókutatást, tartalomoptimalizálást, linképítést és technikai optimalizálást, hogy megfeleljen a keresőmotorok által meghatározott algoritmusoknak és feltételeknek. A jó SEO segít abban, hogy a webhelyek könnyebben megtalálhatók legyenek a keresőmotorokban, és növelje a látogatók számát és azok minőségét.
Online marketing tanácsadó 1998-óta
Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!
Online marketing tanácsadás
Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia!
Online PR és Publishing
Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!
Online marketing előadások, oktatás és kutatás
A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.
SEO tanácsadás, saját kutatás alapján
A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain.