Új fogászatot nyitottál? Így kezdj bele a páciensszerzésbe

EN
77 Elektronika Kft

Így szerezz pácienseket újonnan nyílt fogászati rendelődnek

Szatmári Szabina - Egészségügyi marketing divízió vezető

Új vállalkozást indítani valahol sosem egyszerű feladat, és ez alól a fogászati rendelők sem jelentenek kivételt. Az egészségügyre általánosan vonatkozó heves versenynek köszönhetően egy rendelődnek általában azonnal új páciensekre van szüksége, hogy fennmaradhasson.
Ehhez persze egy hatékony marketingstratégiára lesz szükség, aminek elsődleges célja az új páciensek bevonzása – mielőtt egyáltalán megnyitna a rendelő!
Szerencsére nem egy olyan online marketing taktika létezik, amelyek segítségével az interneten keresztül mutatkozhatsz be a nagyvilágnak (legfőképpen ideális pácienseidnek). Az alábbiakban ezeket a módszereket ismerheted meg, hogy már az első napokban új páciensekre tehess szert rendelőd számára!

Új fogászatot nyitottál? Így kezdj bele a páciensszerzésbe

1. Foglalkozz a helyi keresőoptimalizálás alapjaival

Fontos már az elején leszögezni, hogy a keresőoptimalizálás (röviden a SEO) módszereknek hetekre vagy akár hónapokra lehet szüksége, hogy látható eredményeket hozzanak, és elkezdjenek webes forgalmat vonzani rendelőd webhelyére. Éppen ezért fontos, minél előbb lefektetni azokat a SEO alapokat, amikre később egy egész stratégiát építhetsz ki, amelyet kedvedre méretezhetsz majd.
A legjobb eredmények érdekében eleinte a helyi SEO-val érdemes foglalkozni.

 

Készítsd el rendelőd helyi oldalát

Amikor fogorvost vagy fogászati rendelőt keresnek maguknak, a páciensek gyakran a hozzájuk legközelebb eső opciók közül szeretnek válogatni. Ez azt jelenti, hogy első sorban a közvetlen környékeden praktizáló fogorvosokkal kell versenybe szállnod az új páciensek megszerzéséért.
Ehhez első sorban egy helyi jellegű oldalra lesz szükséged webhelyeden, ahol egyértelműen feltünteted rendelőd címét, telefonszámát és nyitva tartását. Hogy miért? Mert a Google ezeket az információkat használja fel a helyi találatok (az úgynevezett „helyi csomag”) megjelenítéséhez, valahányszor egy felhasználó egy adott területen keres magának fogorvosokat (vagy bármilyen más szolgáltatást).
Amennyiben több helyen is van rendelőd, úgy mindegyik helyszínhez külön-külön ilyen oldalt kell létrehoznod webhelyeden.
Minél előbb készíted el ezeket az oldalakat (és tájékoztatod ezzel a Google-t az elérhetőségeidről), annál hamarabb jelenhetsz majd meg a helyi találatok között, valahányszor valaki fogorvost keres a közeledben.
Ezek a találatok érdeklődő forgalmat vonzanak majd webhelyedre, ahol felhasználóidat egy (mobilra optimalizált) időpontfoglalási űrlappal várhatod.
Ha rendelőd még nem nyitott meg, akkor tüntesd fel a várható nyitás dátumát is webhelyed helyi oldalán.

 

Készítsd el Google Cégprofilodat

Miután létrehoztad és kitöltötted a helyi oldalt (vagy oldalakat) webhelyeden, a következő fontos helyi SEO lépés egy Google Cégprofil kialakítása.
A Google Cégprofil (korábban Google Cégem) egy olyan digitális adatlap, ami a Google találati oldalai mellett jelenik meg, valahányszor valaki rákeres rendelődre, vagy rákattint arra a hely italálatok között.
Cégprofil nélkül nem jelenhetsz meg a helyi találatok között, ezért egy ilyen adatlapra mindenképpen szükséged lesz a helyi keresőoptimalizáláshoz. Készítsd el rendelőd Cégprofil adatlapját, majd optimalizáld azt az összes mező megfelelő kitöltésével. Ha több helyszínen tervezel rendelőt nyitni (és mindhez elkészült a helyi oldal webhelyeden), akkor az összes helyszínhez külön adatlapot kell majd létrehoznod.
Nagyon fontos, hogy a Google Cégprofil adatlapodon pontosan azokat a címeket és telefonszámokat add meg, amiket a webhelyeden is, hiszen a Google többek között ez alapján is igazolja majd, hogy a cégprofilos adataid helyesek-e.

 

2. Minél előbb szerezz véleményeket

Amint elkezdenek páciensek érkezni rendelődbe, rögtön foglalkoznod kell véleményeik feljegyzésével. A páciensek véleményei rendkívül fontosak a helyi keresőoptimalizálásban, méghozzá több értelemben is. A technikai ok az, hogy a Google szívesebben mutatja a kiemelt helyi találatok (helyi csomag) között azokat a cégeket, amelyek pozitív értékelést kaptak ügyfeleiktől.
Ami azonban ennél is fontosabb, hogy az érdeklődő páciensek is szívesebben néznek jobban utána egy olyan fogászatnak, amiről a korábbi ügyfelek pozitív visszajelzéseket osztottak meg az interneten (Google Cégprofil, Facebook stb.)
A cél tehát minél több (és lehetőleg minél jobb) véleményeket szeretni pácienseidtől. Ez két fő feladatot von magával:

  • Regisztráld rendelőidet az összes fontosabb platformra, ahol az ügyfelek/páciensek visszajelzéseket írhatnak rólad.
  • Kérd meg az ügyfélpultál ülő munkatársaidat, hogy emlékeztessék pácienseidet a visszajelzésre, miközben azok távozni készülnek a rendelőből. Akár még kis szórólapokat is adhatnak nekik, amiken a QR-kódok Google Cégprofil adatlapodra illetve más véleményező platformokra mutatnak.

 

3. Hirdess okosan

A Facebook helyett első körben foglalkozz a fizetett hirdetési keresésekkel, itt érheted el a legtöbb új lehetséges pácienst fogászatod számára. Habár egy fizetett ügyfélszerzési csatorna kiépítése nem olcsó dolog (az egészségügyi hirdetések kifejezetten költségesek lehetnek a Google-on), mindenképpen megéri legalább rövidtávon befektetni ezekbe a reklámokba, amíg a helyi SEO működésbe nem lép.
Az általános, drága és nehezen megszerezhető kulcsszavak helyett próbálj szakterületedre koncentrálni és hosszabb, legalább háromszavas kifejezéseket megcélozni. Ezekre kevesebben keresnek ugyan rá, de kisebb verseny és árak is jellemzők rájuk, így könnyebb velük érvényesülni és határozott szándékú pácienseket szerezni.
Hirdetéseid fő célja az új időpontok lefoglalása legyen, ezért egy olyan landing oldalra mutassanak, amely azonnali lehetőséget nyújt erre a látogatók számára (mobileszközökön is).

 

4. Tartsd szem előtt célközönséged tartózkodási helyét és igényeit

Ismerkedj meg a helyi piaccal, ahol rendelőd pácienseket fogad majd. Ez nem csak az előző három módszer kivitelezése miatt fontos, hanem azért is, hogy a helyi közösséged értékes részévé válhass.
Tegyük fel, hogy egy vidéki városban szeretnél valahol fogászati rendelőt nyitni. Már jóval az előtt, hogy elkezdenél pácienseket fogadni, tudnod kell, hogy milyen piacot szólíthatsz meg az adott területen. Milyen demográfiai jellemzői vannak ennek a piacnak? Ahogy felfedezed ezeket az adatokat, nézz utána, a megcélzandó demográfiai csoportok internetes szokásaiba – mikre keresnek rá és hogyan?
Már azzal is sokat megtudhatsz a helyi keresletről és kínálatról, ha elolvasod, hogy milyen visszajelzéseket kaptak közeli versenytársaid. Érdemes továbbá a nyilvános közösségi csoportokban és bejegyzésekben is szétnézni.
Apropó versenytársak. Gyűjtsd össze, hogy kikkel osztozol a helyi ügyfélkörön, és hogy melyikük hogyan próbálja megnyerni a pácienseket. Ezek alapján könnyebben pozícionálhatod saját rendelődet a mezőnyben, hogy kitűnj abból.
Ezek az információk adják majd az első 30-60 napos marketinghajrá stratégiáját, amellyel kezdetét veszi majd az új páciensek bevonzása.

 

Bónusz: Amivel első körben nem érdemes foglalkozni

Ha más forrásoknak is utánanéztél már, akkor talán feltűnt, hogy ebben a cikkben nem volt szó sem a közösségi médiáról, sem pedig a blogokról. Ezek vitathatatlanul fontos részei az online fogászati marketingnek, azonban ha csak minimális erőforrás áll a rendelkezésedre, nem éri meg velük azonnal foglalkozni az új páciensek bevonzása végett.
Íme néhány további stratégia, amikkel később kell majd foglalkoznod:

  • Organikus és fizetett közösségi média
  • Videómarketing
  • Blogbejegyzések és egyéb tartalmak
  • Leadgondozás
  • Befektetés különféle marketingeszközökbe és technológiákba
     

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!