A nyelv szerepe a SEO-ban, és a tartalmak rangsorolásában
A nyelv szerepe a SEO-ban, és a tartalmak rangsorolásában
A keresőmotorok azon fáradoznak, hogy megértsék az emberi nyelvet: megpróbálják értelmezni, hogy mikre keresnek rá a felhasználók, hogy a lehető legjobb találatokat kínálhassák fel nekik.
Mielőtt a Yoast-hoz került, Fleur Heesen a nyelvészetet tanulmányozta, és később ezt a tudását kezdte el új munkahelyén. Észrevette, hogy a SEO és a nyelvészet között nagyon sok az átfedés, és mai lapszemlénkben az ő nyelvészeti rálátására derül fény ebben a témában.
A nyelv különböző aspektusai
Mielőtt rátérnénk a SEO nyelvészeti megközelítésére, először is tudnunk kell, hogy mi is az a nyelv. A nyelvnek számos különböző aspektusa van. Gondolj csak bele: hangokat adunk ki beszéd közben, vagy betűket írunk, amelyek szavakat alkotnak. Ezeket a szavakat aztán egy bizonyos sorrendbe rakjuk, hogy mondatokká és kifejezésekké váljanak. Ezek a mondatok pedig jelentéssel bírnak számunkra.
Néha előfordul, hogy valamit el szeretnénk érni a nyelv használatával. Például amikor azt mondjuk, hogy „hideg van itt”, akkor talán nem csak azt szeretnénk kifejezni, hogy fázunk, hanem azt is, hogy jó lenne, ha mondjuk valaki becsukná az ablakot. Ezen aspektusok tanulmányozására a nyelvészet a nyelv több szintjét különbözteti meg.
A nyelv nyelvészeti szintjei
A nyelv legalapvetőbb szintjét a hangok és a betűk képezik, amit a beszédben fonológiának, írásban pedig grafológiának nevezünk. Itt van még a morfológia szintje is, amely azt tanulmányozza, hogy ezek a hangok és betűk együttesen hogyan alkotnak szavakat és különféle szóalakokat. Például a „ház” szó kombinálható a „fa” szóval, és így jön létre a „faház”, vagy kombinálhatjuk a „kutya” szóval is: „kutyaház”.
Ezt követi a szintakszis szintje, ami a mondatalkotás szabályait határozza meg. Milliónyi szavunk van, amelyekből végtelen mennyiségű mondatot képezhetnénk. Azonban ezek a szintaktikai szabályok csak ezek töredékét engedélyezik nekünk a szavak kombinálására.
A következő a szemantika szintje, ami a nyelv különböző elemeinek jelentését tanulmányozza. Mit próbálunk kifejezni azzal, amit mondunk, és hogyan értelmezzük azt, amit mások mondanak?
Az utolsó a pragmatika szintje, ami a kontextuson belüli jelentéssel foglalkozik. Például amikor azt mondjuk valakinek, hogy „Lőttem egy jó fényképet” akkor az tudni fogja, hogy szó sincs lövöldözésről, hanem egy fénykép elkészítését értjük „lövés” alatt.
Mely nyelvi szinteket képes értelmezni a Google?
Rendben, de mi köze van ennek az egésznek a keresőmotorokhoz? Nos, a keresőmotorok úgy próbálják értelmezni a nyelvet, ahogy az emberek teszik – és egyre ügyesebben csinálják. Néhány évvel ezelőtt a keresőmotorok csupán a nyelv legalapvetőbb elemeit tudták értelmezni: felismerték a kulcsszavakat a tartalmakban. Ebből következett, hogy elterjedt szokás volt csak kulcsszavakra optimalizálni.
Azonban a dolgok megváltoztak. A keresőmotorok egyre okosabbá és okosabbá álnak, és egyre ügyesebben értelmezik a nyelv többi szintjét is. A Google ma már a nyelv szintaktikai, morfológiai, szemantikai és még a pragmatikai szintjét is igyekszik értelmezni. Hogyan? Lássuk!
A minőségi tartalmak jellemzőinek értelmezése
A Google minden egyes frissítésével egyre közelebb próbál kerülni ahhoz, hogy úgy értelmezhesse a nyelvet, ahogyan az emberek is teszik. A 2011-es Panda frissítés a sekélyes tartalmakra és a kulcsszóhalmozásra csapott le. Az emberek azóta nem tudnak rossz minőségű, kulcsszavakkal teletömött oldalakkal rangsorolni.
A Pandával kezdetét vette a nyelv szemantikai és pragmatikai szintű értelmezése a Google-nál. Tudni akarják, hogy az emberek mit tartanak jó minőségű tartalmaknak – ezek azok a tartalmak, amik valóban információkat kínálnak a keresett kifejezésről.
A kifejezések jelentésének értelmezése
Néhány évvel később, 2013-ban a Hummingbird (Kolibri) frissítéssel a Google mélyebben is belevetette magát a szemantikába. Ez a frissítés a lekérdezések közötti kapcsolatokat próbálta azonosítani. A Google azóta joban odafigyel a lekérdezések összes szavára, biztosítva ezzel, hogy algoritmusa az egész keresőkifejezést figyelembe vegye, ne csak bizonyos szavakat abból. Céljuk ezzel az volt, hogy megértsék, mire gondol a felhasználó, amikor beírja kifejezéseit a keresőbe.
A Google persze ezt még tovább vitte. 2015-ben megjelent a RankBrain frissítés, ami már a neologizmákat (olyan szavakat, amelyeket még nem teljesen fogadtak el a köznyelvben) és a köznyelvi megnyilvánulásokat is képes volt értelmezni. Mindemellett a dialógusok is feltárultak előttük.
A különböző szóalakok értelmezése
A Google a szavak és kifejezések különböző alakjainak értelmezésében is sokat fejlődött. Már nem kell ugyan azt a kulcsszót ismételgetned a cikkeidben újra és újra. Ha például a [könyvolvasásról] írsz egy cikket, a Google fel fogja ismerni e szavak különböző alakjait, úgymint [olvasni], [könyv], stb.
Mi több, a Google a szinonimákat is érti. Ha a [regényekről], [krónikákról] és [kötetekről] írsz, a Google a [könyv] szóra is rangsorolhat. Azzal, hogy változatosabban fogalmazol, sokkal olvashatóbbá teheted szövegeidet, amit a Google is fontosnak talál.
A pragmatika értelmezése
A Google azonban nem csak a szövegek elemzésével próbálja értelmezni a tartalmakat. Hogy megállapítsa, mely eredmények lehetnek hasznosak az embereknek, olyan felhasználói jeleket is figyelembe vesznek, mint a visszafordulási arány, átkattintási arány és a webhelyen töltött idő. Még a felhasználók érzelmeit is kutatják, hogy ehhez igazítsák a keresőtalálatokat például a lekérdezéshez használt szavak alapján.
A kontextus értelmezése
Talán már hallottál a legújabb nagy frissítésről, a 2019-es BERT-ről. Legújabb innovációjával a Google megint közelebb került a nyelv emberi szintű értelmezéséhez. A BERT egy természetes nyelvfeldolgozó (NLP) modell, ami egy mondat összes szavának kontextusát és kapcsolatait is figyelembe veszi ahelyett, hogy egyenként, sorban vizsgálná őket.
Ennek a frissítésnek köszönhetően a Google képes megállapítani egy szó teljes kontextusát úgy, hogy megvizsgálja az előtte és utána következő szavakat. Mindez lehetővé teszi számukra, hogy még értelmesebb és relevánsabb találatokat kínálhassanak felhasználóiknak.
A SEO nyelvészeti megközelítése
Szóval mit jelent ez számodra, és szükség van még az optimalizálásra? A Google úgy próbálja értelmezni a nyelvet, ahogy mi, emberek tesszük, és minden egyes frissítéssel egyre közelebb kerülnek ehhez. A lehető legjobb minőségű keresőtalálatokat szeretnék felkínálni felhasználóiknak, amelyek passzolnak azok szándékaihoz.
Leegyszerűsítve, ne a keresőmotoroknak írj, hanem a közönségednek. Tanulmányozd, próbáld megismerni őket és kínálj nekik olyan információkat és megoldásokat, amikre rákeresnek.
Írj természetesen és változatosan
A legfontosabb, hogy próbálj természetesen írni. Ne pakold tele a szövegedet azzal a kulcsszóval, amire rangsorolni próbálsz. Ezzel nem csak az olvasást teszed kellemetlenné a látogatók számára, hanem a rangsorolásodat is elronthatod. A Google érti a szinonimákat, a szavak különböző alakjait és azok kontextusát is, szóval használd ki ezt!
Ha a [kutya] szóra próbálsz rangsorolni, akkor ne ismételgesd újra és újra a [kutya] szót a szövegedben. Használj szinonimákat, úgymint [kutyus] vagy [eb]. Légy változatos, és használj többes számú alakokat (pl. [kutyák]), és kapcsolódó kifejezéseket is (úgymint [kutyatáp]).
Írta: Mocsonoky Csaba | A cikk forrása eredetileg angol nyelven jelent meg a Yoast.com-on: https://yoast.com/linguistic-approach-to-creating-content/
Online marketing tanácsadó 1998-óta
Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!
Online marketing tanácsadás
Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia!
Online PR és Publishing
Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!
Online marketing előadások, oktatás és kutatás
A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.
SEO tanácsadás, saját kutatás alapján
A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain.