Online marketing szakszótárunkban a földrajzi hely alapú célzásról, azaz a Geo-Targetingről olvashatnak.

EN
77 Elektronika Kft

Földrajzi hely alapú célzás


Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA


A földrajzi hely alapú célzás definíciója

A földrajzi hely alapú célzás (vagy „helyi PPC”) azt jelenti, hogy a hirdetők csak egy adott földrajzi területen jelenítik meg reklámjaikat a felhasználók számára.

Ezt a taktikát számos olyan cég alkalmazza, amely első sorban helyi forgalmat igyekszik bevonzani fizikai boltjába – tehát éttermek, edzőtermek, üzletek, stb. Ezen kívül előszeretettel alkalmazzák olyan cégek is, amelyek csak egy adott területen belül vállalnak házhozszállítást vagy kiszállást (éttermek, helyi szerelők, stb.)

A földrajzi hely alapú célzás nem összetévesztendő a geofencinggel, ami kifejezetten az üzlet közvetlen közelét fedi csak le, és általában leküldéses értesítéseket használ PPC reklámok helyett.

 

A földrajzi hely alapú célzás szerepe a marketingben

A földrajzi hely alapú célzás legnagyobb haszna, hogy segít elkerülni a felesleges, irreleváns kattintásokat és megjelenítéseket, amikért ugyan úgy fizetni kell, pedig biztosan nem végződnének konverziókban. Ha például egy Gödöllői étterem csak a városon belül, és esetleg a közvetlenül szomszédos településekre szállít házhoz, akkor érdemes hirdetéseit ezekre a területekre korlátoznia.

 

Tippek a hatékony földrajzi hely alapú célzáshoz

Csak olyan helyeket célozz meg, amiket ki is szolgálsz

Ez magától értetődő, de mivel ez minden földrajzi hely alapú célzás alapja, így muszáj megemlítenünk. Mint ahogy azt a fenti példában is olvashattad, csak azokat a területeket érdemes belefoglalnod földrajzi alapú célzásodba, amelyekre vállalsz is kiszállítást, vagy, amelyekről úgy véled, hogy az emberek hajlandók lennének elutazni üzletedig.

Szerencsére a legtöbb platform (pl. Google Ads, Facebook, stb.) precíz célzási opciókat kínál, így megadhatsz megyéket, településeket, vagy akár városrészeket is. Egy másik opció egy tetszőleges sugarú kört beállítanod üzleted köré, hogy csak az igazán közel tartózkodókat célozd meg hirdetéseiddel (ez lényegében a geofencing).

 

Zárd ki azokat a helyeket, amikkel nem foglalkozol

Ez az előző tipp fordítottja. Sok platform nem csak lefedni enged területeket hirdetéseiddel, hanem lehetővé teszi azt is, hogy kizárhass bizonyos területeket hirdetési lefedettségedből. Ez nem minden esetben szükséges, de jó, ha tudsz a lehetőségről.

 

Használd a Google helyadatait egy terület részletesebb elemzéséhez

A Google Trend, illetve a Google Analytics mind kínálnak egy-egy térképet, amin ellenőrizheted, hogy mely területeken népszerű egy-egy keresés (Trends), vagy, hogy online ügyfeleid honnan látogatják meg leggyakrabban webhelyedet (Analytics). Ezen információk birtokában a földrajzi hely alapú célzásodat is precízebbé teheted.

 

Használd a Google Ads bővítményét

Amennyiben a Google Ads rendszerében hirdetsz, mindenképpen próbáld ki a platform hirdetésbővítményeit (amiket extra költség nélkül használhatsz hirdetéseidben). A helybővítmények, illetve a hívásbővítmények segítenek a felhasználóknak, hogy minél könnyebben rátaláljanak közeli üzletedre, illetve felvehessék veled a kapcsolatot.




Gyakori kérdések


Mi az a földrajzi hely alapú célzás?

A földrajzi hely alapú célzás azt jelenti, hogy hirdetéseidet csak egy adott területen tartózkodó felhasználóknak jeleníted meg (pl. egy településen, egy megyében, egy országban, stb.)


Miért hasznos a földrajzi hely alapú célzás?

A földrajzi hely alapú célzás segítségével elkerülheted, hogy hirdetéseid olyan felhasználóknak jelenjenek meg, akik nem ideális ügyfelek számodra (mert túl messze laknak üzletedtől). Ez segít megakadályozni, hogy feleslegesen kelljen fizetned a kattintásaikért.


Hatékony honlapüzemeltetés Honlapkészítés Online marketing

Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2022.09.30-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.

*egy éves megrendelés esetén


Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!