Mikroblogolás, azaz a Microblogging értelmezése, jelentése és magyarázata az online marketing szakszótárban.

EN

Mikroblogolás



A mikroblogolás definíciója

A mikroblogolás rövid bejegyzések („mikroblogok”) publikálását jelenti. Ezek a bejegyzések általában kevesebb, mint 300 szó terjedelműek, és tartalmazhatnak képeket, videókat, infografikákat, vagy akár hangklipeket is.

A mikroblogolás neve kissé megtévesztő, ugyanis nem csak a blogokon, hanem a közösségi platformokon (Twitter, Facebook, stb.) megjelenő rövid bejegyzések is mikroblogoknak számítanak.

 

Példa a mikroblogolásra

Tegyük fel például, hogy céged megjelenik egy neves újság egyik számában, így írsz erről egy rövid bejegyzést, amiben felhívod olvasóid figyelmét a cikkre, és esetleg elhelyezel egy arra mutató hivatkozást, hogy elolvashassák azt. Egy ilyen bejelentés általában nem kell, hogy néhány sornál hosszabb legyen, így egy is mikroblognak számít.

Az ilyen híreken kívül az idézetek, rövid összefoglalók, mémek, infografikák és egyéb „falatnyi” tartalmak tartoznak a leggyakoribb mikroblogok közé. A legtöbb marketinges tudja, hogy a vizuális tartalmak több aktivitásra ösztönzik az embereket, így a mikroblogok többsége tartalmaz valamilyen képes vagy videós elemet, még h a csak illusztrációs célból is.

 

A mikroblogok előnyei

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi haszna van az ilyen rövid tartalmaknak marketing szempontjából. Lássuk:

 

Minimális erőfeszítést igényelnek

Egy mikroblog elkészítése minimális időt és erőforrásokat követel csupán, így egy hosszabb bejegyzés helyett ugyanannyi idő alatt több kisebb tartalmat is létrehozhatsz. Lehetetlen naponta több, részletes bejegyzést készíteni, legalább is nem hosszútávon. A mikroblogok azonban olyan egyszerűen kivitelezhetők, hogy akár percek alatt is elkészíthetsz egyet.

A mikroblogokra fordított minimális összegek képesek többszörösen is megtérülni, ami értelemszerűen csábító ösztönző sok márka és marketinges számára.

 

Folyamatos aktivitást kínál

A folytonosság nélkülözhetetlen a hatékony és sikeres tartalommarketinghez. Azok a márkák, amelyek rendszeresen posztolnak egy platformra (legyen az a Facebook, vagy saját blogjuk) jobb aktivitási arányt is képesek elérni közönségük köreiben. Ez nem meglepő, elvégre a mai rohanó világban az emberek előnyben részesítik a tömör tartalmakat, amik rögtön a lényegre törnek, és azonnali örömöket nyújtanak számukra. A mikroblogok tökéletesek erre.

 

Mobilbarát tartalmak

A mobileszközök manapság minden lehetséges ügyfél zsebében (vagy inkább kezében) ott vannak. Sokaknak már felkelés után az az egyik első dolguk, hogy ránézzenek az új üzenetekre, vagy hírekre készülékükön.

Az olyan mikroblog platformok, mint például a Twitter nagyon népszerűek, hiszen egy jól optimalizált telefonos alkalmazás formájában is használhatók, ami a mobil orientált fogyasztóknak kedvez. Mindez azt jelenti, hogy a mikroblogolással a márkák óriási közönségeket érhetnek el, hiszen a legtöbb mikroblog okostelefonokon is könnyedén megtekinthető.




Gyakori kérdések


Mi az a mikroblogolás?

A mikroblogolás rövid, általában 300 szónál rövidebb tartalmak (mikroblogok) megosztását jelenti. Ezekben szerepelhetnek képek, videók, infografikák, és hangklipek is.


Hol lehet mikroblogolni?

Minden olyan platform ideális mikroblogolásra, amelyre rövid tartalmakat lehet publikálni, és lehetőleg okostelefonokról is könnyedén elérhetők. Ilyen például egy céges blog, a Facebook, a Twitter, és számos más platform is.


Miért érdemes mikroblogolni?

A mikroblogok minimális erőfeszítéssel, rövid idő alatt elkészíthetők, és többszörösen képesek megtérülni, többek között a kiváltott aktivitás értelmében. Mivel a mikroblogok általában rövid, tömör tartalmak, az okostelefonokat használó közönség számára is ideálisak, ami lényegesen kiterjesztheti egy márka eléréseit.


Online marketing SMM

Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.12.31-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.

*egy éves megrendelés esetén


Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Kérje ajánlatunkat!