Hasznos volt számodra a szótárunk?
Mondd el mennyire!
Miután sikerült megszerezned az érdeklődők elérhetőségeit, felveheted velük a kapcsolatot emailen, vagy akár telefonon keresztül is, hogy idővel ügyfelekké konvertáljanak.
Egyes esetekben más adatokat is be szokás kérni, úgymint a cégnél betöltött pozíciót, vagy épp a kort – ez segít, hogy a későbbiekben személyre szabottabb kommunikációt folytathass érdeklődőiddel.
Milyen információkat kérsz be a leadfogó oldalon az érdeklődőktől? Ez elsőre pofonegyszerű kérdésnek tűnik, azonban meglepően sok szempontot kell szem előtt tartanod, leadfogó oldalad űrlapjának kialakítása közben.
Amikor leadfogó oldaladon dolgozol, tartsd szem előtt a kampány célját, és hogy milyen adatokra lesz szükséged az érdeklődőktől, hogy elérhesd ezeket a célokat. Fontos, hogy minden szükséges információt összegyűjts anélkül, hogy túlterhelnéd kéréseddel az érdeklődőket.
A helyzet a következő: az egymezős űrlapokkal szerezheted a legtöbb érdeklődőt (azaz leadet), azonban a hosszabb, többmezős űrlapok több minősített leadet eredményezhetnek (vagyis olyanokat, akik nagyobb eséllyel válnának később tényleges ügyfeleiddé). Ez logikus, hiszen ha egy érdeklődő hajlamos legalább 5 mezőt kitölteni egy űrlapon, akkor sokkal valószínűbb, hogy konkrét vásárlási szándéka van.
Persze egy hosszabb űrlapot az újonnan érkező érdeklődők kevésbé szívesen töltenek ki, ezért érdemes szegmentálni leadfogó oldalad forgalmát új, és visszatérő érdeklődőkre. Így az újonnan érkezőknek egy egyszerűbb, a visszatérőknek pedig egy valamivel hosszabb űrlapot kínálhatsz az oldalon.
Miután eldöntötted, hogy milyen adatokat kérsz be az érdeklődőktől, azon is el kell gondolkodnod, hogy mit ajánlasz fel ezekért cserébe. A legtöbben nem szívesen adják meg csak úgy elérhetőségeiket egy ismeretlen cégnek, szóval valami igazán értékes jutalommal kell ösztönöznöd erre őket.
Sok webáruház például egy kedvezményes árat vagy ingyenes szállítást kínál fel az első vásárláshoz, ha a felhasználó regisztrál (és ezzel megadja elérhetőségeit). Természetesen ezt saját cégedhez kell igazítanod, hiszen lehet, hogy pénzügyeid csak egy 5%-os kedvezményt tesznek lehetővé egy 10-15%-os helyett, és így tovább.
Na persze, az árengedmény nem az egyetlen ösztönző dolog, amit felajánlhatsz érdeklődőid adataiért. Gondolkodj el rajta, hogy mit tartanak értékesnek ideális ügyfeleid. Készíthetsz nekik például egy e-könyvet, tele hasznos tippekkel, vagy egy versenyt/nyereményjátékot is szervezhetsz nekik, amire többek között elérhetőségeik megadásával nevezhetnek.
Nem csak design, hanem stratégiai szempontból is fontos, hogy hová helyezed a leadfogó űrlapot leadfogó oldaladon.
A leadfogó űrlapnak mindig a weboldal hajtás feletti részén kell megjelennie, azaz az oldal azon részén, amit a felhasználó lejjebb görgetés nélkül láthat, miután megérkezett oda. Ezt a rész látják a legtöbben a leadfogó oldalon, tehát értelemszerűen ide érdemes elhelyezni az űrlapot (és minden fontosabb információt, de tömören).
Ha ajánlatod több magyarázatot kínál (például egy eseményre regisztrálhatnak a látogatók), akkor persze ezt a magyarázatot az oldalon lejjebb fejtheted ki nekik. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes elhelyezni egy űrlapot a hajtás feletti részben. Sőt, nem csak ott, hanem az oldal alján is helyezd el az űrlapot, miután ismertetted az ajánlat részleteit.
Egy leadfogó oldal csak akkor lesz sikeres, ha elég meggyőző felhívást (CTA) használsz rajta. Az emberek mára hozzászoktak, hogy egy ilyen landing oldalon valamilyen felhívással találkoznak majd. Egy felhívás segít irányt mutatni a felhasználóknak, hogy mi legyen a következő lépésük.
A felhívás jól láthatóan jelenik meg az oldalon – általában egészen más színnel, mint az oldal többi eleme, hogy ne lehessen eltéveszteni.
Egy jó felhívás meggyőző szöveget használ (pl. „Csapj le azonnal kedvezményes ajánlatunkra!”), nem pedig olyan régi sablonokat, mint a „Katt ide!” vagy „Feliratkozás”.
Mint minden weboldaladon, leadfogó oldaladon is fontos, hogy meggyőző, magával ragadó szöveget használj, ami tisztán és érthetően elmagyarázza, hogy mit kínálsz látogatóidnak elérhetőségeikért cserébe.
Kezdj egy figyelemfelkeltő főcímmel, ami arra ösztönzi a látogatókat, hogy továbbolvassák leadfogó oldaladat. Helyezd el a címben egyéni értékajánlatodat is. Térj rögtön a tárgyra, és sose térj el attól!
A szöveg érthető és tömör kel legyen – az emberek nem egy kisregényt akarnak olvasni, hanem arra kíváncsiak, hogy miért éri meg megadniuk adataikat cégednek. Erről kell meggyőznöd őket rövid bekezdések és pontozott felsorolások segítségével, hogy mondanivalód könnyedén érthető maradjon.
Érdemes elhelyezni az oldalon továbbá elégedett ügyfeleid véleményeit is, lehetőleg névvel és arcképpel, ha erre engedélyt kaptál tőlük.
Helyezd eltovábbá adatvédelmi nyilatkozatodat is (vagyis egy arra mutató hivatkozást) az oldalon, hogy érdeklődőid meggyőződhessenek róla, hogy adataik biztonságban vannak nálad.
Tüntesd el az oldalról a felső és alsó, illetve oldalsó webhelynavigációt, hogy a felhasználók ne kalandozhassanak és kattinthassanak el olyan könnyen leadfogó oldaladról.
Az interaktív elemek, mint például a kérdőívek, kalkulátorok vagy kvízek növelik a látogatók elköteleződését és hajlandóságát az adatok megadására.
A videók hatékonyan növelik a konverziós arányokat, mivel könnyen érthetővé és vonzóvá teszik az ajánlatot.
Ügyfélértékelések és esettanulmányok elhelyezése az oldalon növeli a hitelességet és bizalmat épít.
A leadfogó oldalak tehát kulcsfontosságúak a sikeres marketing kampányokban, és megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel jelentősen növelhetik a leadek számát és minőségét.
Hasznos volt számodra a szótárunk?
Mondd el mennyire!
Szavazatok száma: 125
Átlagos értékelés: 5.0
Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!
Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia!
Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!
A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.
A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain.