Hasznos volt számodra a szótárunk?
Mondd el mennyire!
A kosárelhagyási arány azon online látogatók aránya, akik árucikkeket helyeznek ugyan egy webáruház digitális bevásárlókosarába, de végül mégsem vásárolják meg azokat, hanem elhagyják őket. Ez lényegében azon érdeklődő lehetséges ügyfelek arányát mutatja meg, akik vásárlás nélkül hagyják el a webhelyet (az összes létrehozott, de üresen hagyott bevásárlókosárhoz képest).
A magas kosárelhagyási arány arra engedhet következtetni, hogy valami nincs rendben a vásárlási folyamattal. Elképzelhető, hogy a felhasználók túl bonyolultnak tartják, túl sok lépésből áll, nem egyértelmű, vagy egyszerűen valamilyen technikai okból kifolyólag nem működik rendesen.
Minden webáruháznak vannak olyan látogatói, akik behelyeznek néhány terméket a kosárba, de végül nem vásárolják meg azokat. Ha azonban a magas forgalom ellenére nagy a kosárelhagyási arány, akkor érdemes utánanézni, hogy vajon miért döntenek így a „majdnem vásárlók”.
Egy másik opció emlékeztető emaileket küldeni a látogatóknak, hogy termékeket hagytak a kosarukban. Néhány ilyen üzenet kiküldésével az elszalasztott vásárlások akár 5-11%-át is vissza lehet szerezni.
A kosárelhagyási arány kiszámításához el kell osztani az összes sikeres vásárlás számát a létrehozott bevásárlókosarak számával. Az így kapott eredményt ki kell vonni 1-ből, majd ezt megszorozni 100-zal:
1 - (sikeres vásárlások száma / létrehozott bevásárlókosarak száma) × 100
Tehát, ha egy hónapban 200 sikeres vásárlás megy végbe a webáruházban, de összesen 550 bevásárlókosár jött létre, akkor:
1 - (200/550) × 100 = kerekítve nagyjából 64%-os kosárelhagyási arányról beszélünk.
A kosárelhagyási arány mutató legfőbb előnye, hogy betekintést nyújt webhelyed (webáruházad) látogatóinak viselkedésébe, hiszen utalhat arra, hogy mennyire jól kidolgozott a rendelési folyamatod. Ha sikerül nyomon követned, hogy pontosan mely lépéseknél hagyják el a látogatók kosaraikat, akkor még könnyebben rátalálhatsz a folyamat leggyengébb pontjaira.
Habár kellő kontextussal nagyon hasznos mutató, a kosárelhagyási arány önmagában nagyon megtévesztő lehet. Például ha nagyon kevés látogató érkezik webáruházadba, vagy kevesen vásárolnak, akkor a kosárelhagyási arány nem lesz elég megbízható, mert túl kicsi adathalmazból számíthatod csak ki.
Érdemes tehát olyan KPI-ket is követni mellette, mint a rendelések átlagértéke, a bruttó haszonkulcs, a webhelysebesség, és a konverziós arány.
Hasznos volt számodra a szótárunk?
Mondd el mennyire!
Szavazatok száma: 134
Átlagos értékelés: 4.7
Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!
Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia!
Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!
A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.
A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain.