Máté Balázs, online marketing tanácsadó bemutatása, a Marketing Professzorok Kft. cégvezetője és alapítója, résztulajdonosa, a keresőoptimalizálás és a közösségi média szakértője.

EN
77 Elektronika Kft

Ki az a Máté Balázs online marketing tanácsadó?


 

Ki vagyok?

Máté Balázs a fekete bőrő marketing tanácsadóMivel Édesapám, Dr. Máté András is a Szent István Egyetem professzora volt, kicsi gyerekkorom óta a SZIE falai között éltem, itt diplomáztam és itt kezdtem el 1998-ban nappali PHD-s tanulmányaimat. Mindig is érdekelt a kutatás, és a tudomány, de az üzleti élet is, így rögtön a diploma megszerzése után megalapítottam első cégemet, mely egy vezetési- és marketing tanácsadó cég volt. Ez a kettős felállás kíséri végig az életemet:

 

A Marketing Professzorok marketing ügynökség tulajdonosaként és tanácsadóinak szakmai irányítójaként dolgozom, ugyanakkor oktatok a Szenti István Egyetemen és részt veszek kutatási munkákban is. 

 

Gyakorlati marketing tudományos alapokon

Bár már az egyetemen 1997-ben készítettem saját honlapot, soha nem lettem honlapkészítő, a marketing része jobban érdekelt. 2000- óta ügynökségemmel több, mint 500 tanácsadási projektben vettünk részt. Első ügyfeleink KKV-k voltak, és még nem az online marketingről szólt a tanácsadás. 2002-től foglalkoztunk kifejezetten online marketinggel. Igen, ott voltunk az elején a hőskorban, amikor még létezhetk tisztán HTML alapú weboldalak.

 

2005-ben egy konzorcium részeként elnyerete cégem a GlaxoSmithKline pharma üzletágának online marketing beszálítói pozicióját, innetől fogva a KKV-k mellé a multinacionális cégek is felkerültek partnerlistánkra. Ezek között voltak olyan állami nagyvállalatok mint a Magyar Villamos Művek, vagy az OVIT Zrt; multinacionális nagyvállalatok mint a Glaxo Smith Kline (GSK), az ABBOTT és a Sanofi Aventis; valamint olyan erős magyar vállalatok, mint a Vista utazási iroda, az Eventrend csoport, és még több tucat multi és nagyvállalat. Ezeken felül több, mint 400 kis- és középvállalkozásnál dolgoztunk tanácsadóként. 

 

Ezeket a tanácsadási munkákat azonban soha nem divatirányzatok alapján, hanem a tudományos életben megszokott - elméleti alapkutatásra épülő - saját gyakorlati kutatásaim alapján végeztem. Cégem és az egyetem munkatársaiból, diplomaterveseiből, doktoranduszaiból álló kutatócsoporttal folyamatosan elemezzük az online marketing eszközeinek teljesítményét és fejlesztjük azokat saját tapasztalataink által.

 

Ennek a kutatómunkának az eredménye, hogy ma közel 200 saját teszt weboldallal rendelkezünk, melyet a keresőoptimalizálási kutatásokra használunk, és egyben erősítjük velük ügyfeleink weboldalát. Kevés olyan marketig ügynökség van ma Magyarországon, aki régi, jól beágyazott domaineken, valódi, nagy tartalommal bíró oldalak felett rendelkezik, melyet ügyfelei weboldalának hasznára hajthat, és így szinte bármilyen keresőkifejezésre az elsők közé tud juttatni egy weboldalt.  

 

A kutatások másik hozama lett az a több, mint 2 millió Facebook rajongó, melyek 30-40 oldalon megosztva azonnali forgalmat generálhatnak bármilyen weboldalnak. Teszik ezt saját online újságainknak is, melyek az előző két tényező együtt állasának hatására alakultak ki. Online kiadónk jelenleg 11 újságot üzemeltet, havi szinten 3 millió látogatóval. 

 

Szánom-bánom bűneimet

Bár már akkor foglalkoztam online marketinggel, maikor a mai marketingesek nagy többsége még általános iskolába járt (2007-óta oktatok egytemen online marketinget, sokan tanítványaim is voltak), még mindig előfordul, hogy egy-egy marketinges nem ismeri a nevemet. Ez az én nagy-nagy hibám. 40 éves koromra rájöttem, a nap 24 órája nem elegendő mindenre, választani kell azok között a tevékenységek között, melyek beleférnek. Úgy a magánéletben is, ahogyan az üzletiben is. Nem fér bele senkinek az idejébe az, hogy egyszerre legyen élsportoló, cégvezető, tudományos szakember, jó férj és apa, valamint neves „celeb”, melyet az üzleti élet és a marketingszakma ma megkövetel.

 

Ezek közül sajnos a sport gyakran, a celebségen dolgozás állandó jelleggel kiszorultak a 24 órából, így nem dolgoztam soha saját hírnevem öregbítésén, a self PR-on. Nem foglalkoztam reklám jellegű cikkek írásával, magam fényezésével, ahogyan sokan ezt tekintik munkájuk fő csapásvonalának… Mondhatnánk, hogy suszternek a cipője ugye, de igazából nem is volt szükségem rá, hiszen keresőoptimalizált weboldalunk, és 2009-óta Facebook rajongóink mindig is több munkával láttak el, mint amennyi a folyamatosan növő cég el tudott vállalni. Az online marketing hangzatos PR körítés nélkül is megtette hatását.  Eredményeink nyomán tovább ajánlás útján is terjedünk, így soha nem volt saját fizetett hirdetésünk és nem foglalkoztam azzal, hogy megmutassunk magunkat a nagyvilágnak. 

 


Miért bánom még is ezt a bűnömet? Mert látom az eredményét a marketing tanácsadás világában annak, hogy hogyan lehet megalapozott tudás, tapasztalat és háttér nélkül is eladnia magát egy tanácsadó cégnek. Rosszérzésem azonban eltűnik, amikor az ilyen típusú lufikommunikációnak hitelt adó ismerőseim rövid tapasztalatszerzés után bevallják, látják, a mi módszereink és eszközrendszerünk valódi tudásra és képességekre épülő, hatékony rendszer, mely hosszú távon is biztos sikerre vezet. 

 

Tudományos munkám

A Marketing Professzorok online marketing ügynökség vezetése és tanácsadóimmal együttműködve kutatási munkám is állandó. Doktori munkám témája az online marketing eszközök hatásának vizsgálata, melynek célja a konverziók növelése. Több ágazatban is vizsgáljuk ezeket a kérdéseket. A jól mérhető online áruházak területén egyszerűbb, míg a nehezen nyomon követhető, az esetek többségében ma még nem online konvertálódó gasztronómiai ágazatban nehezebb dolgunk van.

 

Kutatási eredményeinket nemzetközi konferenciákon és folyóiratokban is publikáljuk. Szívesen fogadunk meghívásokat publikálásra, előadásra Magyarországon és a világ bármely pontján is.  

 

A cégről, ami mögöttem áll, itt olvashatsz! 
 

Instagram oldalamat ITT találod. 


Legfrissebb cikkek:

6 létfontosságú marketingtipp a koronavírus után újranyitó szállodáknak

2021.07.14

6 létfontosságú marketingtipp a koronavírus után újranyitó szállodáknak

Ahogy lassan, de biztosan sikerül visszaszorítanunk a koronavírust, a szállodák is újra megnyithatják szobáikat az utazni vágyók számára. Sokan persze még mindig óvatosak, és alaposan meggondolják, hogy hová menjenek idén nyaralni (ha mennek egyáltalán).
Kulcsszóstratégia orvosoknak: Hogyan kezdj bele?

2021.07.12

Kulcsszóstratégia orvosoknak: Hogyan kezdj bele?

A kulcsszavak az egészségügyi SEO alappillérei. Ezek azok a kifejezések, amik összekötik egymással az ellátást kereső pácienseket, és az azt kínáló egészségügyi szolgáltatókat. Ott a helyük a webhelyeken, a blogbejegyzésekben, és még a közösségi médián is. Nem kérdés tehát, hogy minden valamirevaló orvosi webhelynek szüksége van egy naprakész kulcsszóstratégiára. Na persze, ez nem olyasmi, amire egy egészségügyi szakember napokat szánna, ezért állítottunk most össze egy tömörebb útmutatót hozzá!
Szezonális SEO: Így csináld hatékonyan

2021.07.07

Szezonális SEO: Így csináld hatékonyan

Íme három kezdő tipp, amikkel lefektetheted a szezonális keresőoptimalizálás alapjait webhelyeden.https://matebalazs.hu/kapcsolat.html
Ezért van szüksége minden webáruháznak szezonális SEO-ra

2021.06.30

Ezért van szüksége minden webáruháznak szezonális SEO-ra

A szezonális SEO a hagyományos keresőoptimalizálás egyik ágazata. Lényegében ugyan úgy zajlik, mint a hagyományos SEO, azzal a kivétellel, hogy kifejezetten időszakosan felkapott termékekre igyekszik felhívni a kereső felhasználók figyelmét.
Így vonzz több fogyasztót kórházadba a branding segítségével

2021.06.28

Így vonzz több fogyasztót kórházadba a branding segítségével

A fogyasztói társadalom a kórházmarketing menetét is megváltoztatta. A szimpla magyarázat erre az, hogy a páciensek manapság modern fogyasztókként viselkednek: mindenből többet igényelnek, és ezek az igények ösztönözték arra a kórházakat, hogy fogyasztóbarát szolgáltatásokkal és eljárásokkal álljanak elő.
10 ok, amiért minden cégnek szüksége van a SEO-ra

2021.06.23

10 ok, amiért minden cégnek szüksége van a SEO-ra

Az online marketing sokféleképpen segítheti egy cég növekedését: megerősítheted vele a márkatudatosságot, megcélozhatod vele a megfelelő közönséget, és megmutathatod, hogy miért érdemes a te kínálatodat választani a versenytársaké helyett. Az online marketing egy ritkábban emlegetett, mégis létfontosságú eleme a SEO, azaz a keresőoptimalizálás – ez segít majd konkrét ügyfeleket vonzani márkád webhelyére!
Ezért hasznos az e-kereskedelem az egészségügy számára

2021.06.21

Ezért hasznos az e-kereskedelem az egészségügy számára

Az elmúlt évtizedek során az e-kereskedelem gyökerestől megváltoztatta a viszonteladás kiskereskedelem világát. Az egészségügy azonban valahogyan kikerülte ezeket a változásokat, azonban az online egészségügyi szektor még így is tele van lehetőségekkel.
A Google nem látja a HTML gombok linkjeit (és egyéb SEO hírek)

2021.06.16

A Google nem látja a HTML gombok linkjeit (és egyéb SEO hírek)

A SEO szakemberek már jó ideje trükköztek azzal, hogy belső hivatkozásaikat HTML gombokba rejtették, ezzel befolyásolva rangsorolásukat, és kitaszítva a Google-t, hogy feltérképezze a nem létfontosságú oldalakat, amelyek a felhasználási feltételeket és az adatvédelmi nyilatkozatot tartalmazzák. Ezt a taktikát PRG (post-redirect-get) módszerként is szokás emlegetni, és sok webmester tekint rá az új nofollow direktívaként.
Mobil-első egészségügyi marketing: Mi ez, és hogyan végezd hatékonyan?

2021.06.14

Mobil-első egészségügyi marketing: Mi ez, és hogyan végezd hatékonyan?

Ahogy világszerte egyre nő a mobilhasználók száma, úgy válik egyre fontosabbá az egészségügyi webhelyek mobilélménye is. Egy egészségügyi szervezet, vagy orvosi praxis manapság nem elég, ha szimplán jelen van az interneten egy webhellyel – ennek a webhelynek minden mobileszközön tökéletesen kell működnie. De miért is?
A legjobb taktikák egy webáruház felfuttatásához – 2. rész

2021.06.09

A legjobb taktikák egy webáruház felfuttatásához – 2. rész

Legutóbbi cikkünkben néhány hasznos technikát osztottunk meg azoknak a webmestereknek (és marketingeseknek), akik szeretnék fellendíteni egy meglévő, vagy éppen készülő webáruházuk teljesítményét.

Vissza a főoldalra

Facebook Hatékony honlapüzemeltetés Honlapkészítés Marketing stratégia Online marketing SEO, keresőoptimalizálás SMM

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!