Mivel meglehet, hogy sokan még cégedről sem hallottak, kevesen ütik majd be közvetlenül webhelyed URL címét a böngészőjükbe. Forgalmad nagy része tehát valószínűleg a Google-on keresztül érkezik majd, tehát fontos, hogy webhelyed minél fellelhetőbb legyen a kereső felhasználók számára. Ebben a SEO, vagyis a keresőoptimalizálás segíthet. De hogyan zajlik mindez? Lássuk…
Kerülj be webhelyeddel a Google indexébe
Amikor webhelyed először válik elérhetővé az interneten a nyilvánosság számára, nem kezd majd el rögtön megjelenni a Google és más keresőmotorok találatai között – még akkor sem, ha közvetlenül a céged nevére keresel rá. Ez azért van, mert a keresőmotoroknak először is rá kell találniuk webhelyedre az interneten (akárcsak egy felhasználónak), és hozzá kell adniuk azt indexükhöz. Amíg ez nem történik meg, nem jelenhetsz meg a keresőtalálatok között, és az emberek csak hivatkozásokon keresztül, vagy az URL cím beírásával juthatnak el webhelyedre.
Az indexelésnek nincs fix időintervalluma. A Google szerint négy napba, vagy akár négy hétbe is beletelhet, hogy rátaláljon egy teljesen új webhelyre. Szerencsére te magad is értesítheted a Google-t arról, hogy megjelentél az interneten, ha igazolod webhelyedet a Google Search Console felületén.
Ha a Google már tud webhelyedről, a következő SEO módszerekkel javíthatod a rangsorolási pozíciódat, vagyis azt, hogy milyen magasan jelensz meg a keresőtalálatok között.
Keress és használj releváns kulcsszavakat
Mivel foglalkozik céged? Gondolkodj el munkatársaiddal, hogy mely szavak és kifejezések írják le a legpontosabban céged termékeit, szolgáltatásait, illetve minden egyebet, amelyet ügyfeleidnek kínáltok.
Ezeket a kifejezéseket (úgynevezett kulcsszavakat) kell majd használnod webhelyeden, hogy amikor a Google indexelei azt, azonosítani tudja, hogy miről is szólnak oldalaid, illetve mivel foglalkozik céged. Ezek alapján dönti majd el, hogy mely keresésekre érdemes megjeleníteni tartalmaidat a felhasználók számár találatokként.
A Google Kulcsszótervezője (amely a Google Ads egyik ingyenes eszköze) sokat segíthet ebben, illetve használhatsz számos másik ingyenes és fizetős kulcsszókutató eszközt is a legjobb kulcsszavak összegyűjtéséhez.
A kulcsszavaknak tartalmaid fő szövegében, címében, URL címében, illetve meta mezőiben kell megjelennie, hogy a Google értelmezni tudja őket – használd tehát őket ott, ahol indokolt, és ahol természetes.
Készíts egyedi tartalmakat
Nagyon fontos, hogy lehetőség szerint minden webhelyeden megjelenő tartalom egyedi legyen, beleértve a főoldal szövegét, a bemutatkozásodat, illetve a blogodon megjelenő cikkeket is. Ez elsőre talán teljesen magától értetődőnek hangzik, de sokan még ma is megpróbálnak túljárni a Google eszén azzal, hogy másoktól lopják tartalmaikat. A Google több százmillió weboldal tartalmát ismeri, szóval lehetetlen ilyen taktikákkal átverni – meg se próbáld.
A legjobb taktika egy blogot indítani webhelyeden belül. Ennek több előnye is lehet.
Először is, ha rendszeresen töltesz fel új tartalmakat blogodra, akkor a Google látni fogja, hogy foglalkozol webhelyeddel. Ezzel szemben az elhanyagolt webhelyek lejjebb csúsznak a Google rangsorolásában.
Másodszor, ha értékes, hasznos tartalmakat publikálsz blogodon, akkor előfordulhat, hogy más, hasonló jellegű webhelyek is megemlítenek majd forrásként saját tartalmaikban, és még linkelnek is majd rád ezekből. Ezek a linkek (úgynevezett visszahivatkozások) azt jelzik a Google-nak, hogy webhelyed értékes, és megéri magasabb pozícióban megjeleníteni a keresőtalálatok között.
Szerezz saját URL-t és jelenítsd meg mindenhol
Helyezd el webhelyed URL címét minden felületen, ahol ez indokolt. Add hozzá email aláírásodhoz, írd ki a közösségi médiás profilodra, nyomtattasd rá névjegykártyádra, helyezd el minden nyomtatott marketinganyagodban, és így tovább.
Persze mindez akkor lesz igazán hatékony, ha egy ténylegesen saját domain nevet sikerül lefoglalnod webhelyed számára, nem pedig valamilyen ingyeneset, amiben ott a szolgáltató neve (például www.webhelyem.blog.hu). Nem várhatod el, hogy komolyan vegyenek, ha webhelyednek nincs rendes, egyedi domain neve!