Fontos észben tartani azt is, hogy habár sok marketinges tartalomkészítői feladatokat is ellát, a tartalomkészítő és a tartalommarketinges két külön pozíciót képez. A tartalom elkészítése maga a marketinganyag létrehozását jelenti – ez lehet egy cikk, egy videó, egy plakát, vagy akár egy közösségi médiás bejegyzés is. A tartalommarketing ezt gyakran magába foglalja, csak épp egy átfogó, több szempontot is figyelembe vevő stratégia alapján teszi mindezt, olyan eszközök segítségével, amelyek segítenek közelebbi kapcsolatot teremteni egy márka célközönségével.
A tartalommarketing lényege megismerni ezt a célközönséget, és kifejezetten olyan tartalmakat létrehozni, ami ennek a közönségnek szól. Ez persze nem kis feladat, és folyamatos monitorozást is igényel, így pontosan tudjuk, hogy egy cég életébe nem mindig fér bele. Ha Te is úgy érzed, hogy elkéne a segítség vedd fel velünk a kapcsolatot IDE kattintva, és kezdjük meg a közös munkát!
Az alábbiakban olyan tartalommarketing trendeket sorolunk fel, amelyek az eddigi tapasztalatok alapján meghatározó szerepet játszanak majd 2021-ben.
A közönség lesz az első
Fontos, hogy tartalommarketingedet közönséged tekintetében végezd, figyelembe véve szükségleteiket, és azt, hogy mire hogyan reagálnak. A tartalommarketing egy dinamikus folyamat, ami mindig igazodik az aktuális igényekhez, trendekhez és elvárásokhoz.
Adatokra lesz szükséged
Az adatok kulcsfontosságú szerepet játszanak a tartalommarketingesek munkájában, hiszen segítenek megállapítani, hogy mely tartalmaknak van sikere a közönségnél, és melyek kevésbé népszerűek. Ez alapján a későbbiekben könnyebben eldöntheted majd, hogy milyen témájú, típusú, terjedelmű vagy épp stílusú tartalmakkal ragadtathatod el közönségedet. A Google Analytics egy rendkívül hasznos, ingyenes eszköz erre.
A tartalommarketing sosem az önreklámról szólt, és a jövőben sem lesz így
A tartalommarketing nem arról szól, hogy ráerőlteted a vásárlást a közönségedre, hanem arról, hogy rávezeted őket arra a megoldásra, amit problémájukra kínálsz. A tartalommarketing célja az, hogy márkádat egy ipari vezetőként tüntesd fel célközönséged szemében, hogy bizalommal forduljanak hozzád a későbbiekben.
Megoldásokat kell kínálnod
Márkádat azok a termékek és szolgáltatások határozzák meg, amik megoldást kínálnak ügyfeleid számára. Természetesen ez még mindig nem azt jelenti, hogy a tartalommarketing célja a közvetlen értékesítés, mindinkább a rávezetésről van szó.
Konverziókra kell ösztönöznöd közönségedet
Tartalmaidban egy-egy felhívás is kell, hogy szerepeljen, ami egyértelműen közli az olvasókkal, hogy mi legyen a következő lépésük. Ez lehet feliratkozás a hírleveledre, asztalfoglalás éttermedben, vagy akár egy termék adatlapjának megtekintése.
Fontosak lesznek a külső forrásból származó értékek
Azzal, hogy más gondolatvezetőktől is megosztasz hasznos tartalmakat ügyfeleiddel, csak tovább erősíted saját márkád iparvezetői státuszát.
Egyre több teret hódít meg a hangalapú keresés
Egyre többen keresgélnek az interneten hangos asszisztensek segítségével, és kétségtelen, hogy ez a trend 2021-ben csak egyre több területre és nyelvre is kiterjed majd. Ha úgynevezett long tail kulcsszavakkal optimalizálod tartalmaidat, és válaszokat adsz az emberek gyakran feltett kérdéseire, akkor jobb eséllyel jelenhetnek majd meg írásaid az ilyen hangos keresések találataiban.
Milyen tartalomtípusokra lesz érdemes odafigyelni 2021-ben?
Podcastek
Márkád láthatóságát akár podcastek segítségével is kibővítheted. Ezek azok az élő, vagy épp előre rögzített beszélgetések, amelyek kifejezetten hangformátumban kerülnek fel az internetre. Ezekben a podcastekben gyakran egy vendég is megjelenik egy interjú erejére, és ilyenkor mind te, mind interjúalanyod új közönségre találhat egymás követőiben.
Rövid videók
A TikTok és hasonló videós platformok elterjedésével a rövid videók óriási teret szereztek maguknak az internet világában. Ez a népszerűség kétségtelen, hogy 2021-ben is folytatódni fog, és nagyszerű lehetőségeket kínál majd a fiatalabb közönséget elérésére. Legyen szó humoros, vagy éppen hasznos tartalmakról (persze ezek nem zárják ki egymást), a rövid videók már most népszerű marketingeszközök, szóval ne várj velük a következő évig!
Élő közvetítések
Szinte minden közösségi platform lehetővé teszi a felhasználók és a márkák számára, hogy élő közvetítést indítsanak saját profiljukon. Az élő videók a legfelkapottabb tartalomtípusok közé tartoznak, hiszen segítségükkel valós időben kommunikálhatsz márkád követőivel.
Egy közvetítés során hasznos, érdekes, szórakoztató dolgokat oszthatsz meg a nézőkkel, interjúkat készíthetsz releváns személyekkel, bevezetheted az embereket a kulisszák mögé, és megválaszolhatod égető kérdéseiket. Ezek a közvetítések nagyszerű lehetőségek arra, hogy közelebb kerülj közönségedhez, és megszilárdítsd a köztük és márkád között létrejött kapcsolatot.