Mik is pontosan a horgonyszövegek?

EN

Horgonyszöveg



A horgonyszöveg definíciója

Röviden, a horgonyszöveg egy kattintható hivatkozás (link). A horgonyszövegek színe, és néha más tulajdonságai is különböznek a tartalom többi, egyszerű szövegétől, hogy könnyedén észrevehetők legyenek azon belül. Egy horgonyszöveg akkor sikeres, ha minél többeket vesz rá arra, hogy rákattintsanak. A horgonyszövegek továbbá a keresőmotorok munkáját is segítik.

 

A horgonyszövegek külleméről bővebben

Egy horgonyszöveg valamilyen módon leírást ad arról, hogy milyen hivatkozást is rejt maga mögött, és ezzel arra próbálja rávenni az olvasókat, hogy rákattintsanak. Ha egy keresőmotor (például a Google) úgy véli, hogy a horgonyszöveg, és a hozzá tartozó URL kapcsolódnak egymáshoz, akkor az plusz pontokat jelent keresőoptimalizálás szempontjából.

 

A horgonyszövegek megfogalmazásakor nagyon fontos, hogy olyan szavakat és kifejezéseket válasszunk a hivatkozás hordozójának, amelyek természetesen beleillenek a környezetükbe.

 

A horgonyszövegek típusai

 

A horgonyszövegeknek különböző típusait különböztetjük meg az alapján, hogy milyen szavakat vagy kifejezéseket, esetleg címeket tartalmaznak.

  • Márkanév: Egy olyan hivatkozás, aminek a horgonyszövege egy márka neve.
  • Sima URL: Amikor egy URL cím simán csak be van másolva a szövegbe, és nincs egyedi horgonyszöveg megadva neki (ilyenkor maga a kattintható URL cím a horgonyszöveg).
  • Webhelynév: Amikor egy hivatkozás horgonyszövege egy webhely neve (általában azé, amire hivatkozik).
  • Egy cikk vagy aloldal főcíme: Egy olyan horgonyszöveg, ami betűről betűre megegyezik annak a cikknek a főcímével, amire hivatkozik.
  • Pontos egyezésű kulcsszavak: Amikor a horgonyszöveg megcélzott kulcsszavakat vagy kulcskifejezéseket tartalmazza.
  • Részleges egyezésű kulcsszavak: Amikor a horgonyszöveg a megcélzott kulcsszavak vagy kulcskifejezések változatait tartalmazza.
  • Kapcsolódó (LSI) kulcsszavak: Nem pontos egyezés, de a kulcsszó vagy kifejezés közvetlenül kapcsolódik a fő megcélzotthoz.
  • Általános linkek: Amikor a hivatkozás egy „Tovább…”, vagy „Kattints ide, hogy többet tudj meg” és hasonló típusú általános, nem kapcsolódó szövegekre kerül rá.

 

Hogyan érdemes használni a horgonyszövegeket?

 

Szerencsére egyáltalán nem nehéz jó horgonyszövegeket írni, hiszen nincs más dolgod, mint egy természetes szövegbe beépíteni őket. Egy hivatkozás értéket kell képviseljen az olvasók számára, a horgonyszöveg feladata pedig ezt az értéket sugallni az olvasók irányába.

 

Soha ne a horgonyszöveg diktálja a mondatot, hanem mindig fordítva: ha egy mondat nem hangzik természetesnek, mert beleerőltettél egy horgonyszöveget, akkor változtasd meg azt úgy, hogy olvashatóbb legyen. Sose alakíts egész mondatokat horgonyszövegekké.

 

Fontos továbbá, hogy minden hivatkozás releváns maradjon. Az általános horgonyszövegek (Kattints ide… stb.) egyáltalán nem kapcsolódnak a tartalom szövegéhez, ezért nem számítanak természetesnek. Hasonló a helyzet a beszédesebb, de hamis ígéreteket hordozó horgonyszövegekkel – ne próbáld átverni az olvasóidat.

 

Hivatkozások és horgonyszövegek a webhelyen belül

 

A webhelyen belüli (internal) hivatkozások szintén fontosak mind a navigáció, mind a SEO szempontjából. Valahányszor tehát egyik cikkedben hivatkozol egy másikra, gondolkodj el a horgonyszövegen.

 

Itt is érvényes az a szabály, miszerint a link értéket kell kínáljon az olvasók számára. Az igazán kiváló horgonyszövegek átvezetik az olvasókat egy másik tartalomba, ahol folytathatják egy-egy kiemelt témakör vagy gondolat mélyebb felfedezését.

 

Tehát ne csak azért hivatkozz, hogy legyenek belső linkjeid, hanem azért, hogy segítsd a felhasználókat, akik információ után kutatva érkeztek webhelyedre!




Gyakori kérdések


Mi az a horgonyszöveg?


Mi a horgonyszövegek célja?


Miért fontos a horgonyszöveg a SEO-hoz?


Hatékony honlapüzemeltetés SEO, keresőoptimalizálás

Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.03.31-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.

*egy éves megrendelés esetén


Online marketing tanácsadó 1998-óta

Diplomáim megszerzése után nem tudtam eldönteni, hogy a tudományos pályán maradjak, vagy helyezzem marketing iránti érdeklődésemet üzleti alapokra. Legyen hát a kettő együtt, gondoltam. Levelezőn kezdtem neki a marketing doktori elvégzésének, oktattam az egyetemen, közben megalapítottam a Marketing Professzorok online marketing ügynökséget. Az eltelt időszakban több, mint 500 KKV és több tucat nagyvállalat marketing kommunikációjában játszottam szerepet, mint online marketing tanácsadó. A kutatást sem adtam fel, csapatommal egy olyan marketing kommunikációs stratégiát építettünk fel, mely keresőoptimalizálás (SEO), Social Media Marketing és tartalommarketing (publishing) alapokon szinte minden iparágban eredményesen és költséghatékonyan bevethető. Amennyiben eljutottál már oda, hogy tudod, a Ti cégeteknél is egy ilyen hatékony marketing kommunikációs stratégiára van szükséged, kérd ajánlatunkat! Ha még nem érzed az Internet elsöprő erejét, olvasgasd cikkeinket - de tudom, egyszer így is eljön a Te időd!

Online marketing tanácsadó 1998-óta

Online marketing tanácsadás

Az online marketing nem egyezik meg az offline marketinggel. Egészen másak a reakcióidők, a reakciók, az eszközök. Legyen szó kisvállalkozásról vagy egy gyógyszergyár több brandjéről, az eddig bevált sales és marketing nem adaptálható az online világra. Nem elég egy cégbemutatkozó, sőt nem elég egy jól megírt marketing szöveg sem. Az Interneten nem csak a potenciális vevőknek írunk, a keresőmotorokat és az Internetezők szokásait is figyelembe kell vennünk. Ha viszont ezeket eltaláljuk, elkapunk egy fonalat mely akár olyan ingyenes reklámot hozhat cégünknek, amely annyi emberhez jut el, amennyit a hagyományos eszközök segítségével nem is remélhetünk. Mi kell ehhez? Keresőoptimalizálás? Közösségi média marketing? Tartalommarketing? Egy kreatív ötlet és sok-sok tapasztalat, na és mindenek előtt egy jól kidolgozott marketing stratégia! 

Online PR és Publishing

Az online marketing mellett a Publishing és az online PR is része egy komplex marketing stratégiának. Gyógyszergyáraknál dolgozva megtanultam, mi az, ha az embert nem csak a kőkemény és tőkeerős konkurencia akarja megfektetni, feljelenteni, elgáncsolni, hanem a hatóságokkal és a média ellenszelével is harcolni kell. Sok olyan projektben vettem rész, ahol még csak látszódnia sem szabadott annak, hogy mit akarunk eladni, mégis konkrét eladási számokat vártak a multinacionális vállalat központjában az online PR vagy a Publishing hatására. Hibázni nem lehet, mert a konkurencia és a hatóságok szeme ránk szegeződik, a legkisebb félrelépésre is milliós büntetéseket várhatunk. Mégis rekordokat döntöttek az eladás-növekedési számok!

Online marketing előadások, oktatás és kutatás

A Gödöllői Szent István Egyetem Marketing Intézetének oktatójaként nem csak a diákok képzésében, de az elméleti kutatásokban is részt veszek. Doktori (PHD) munkám is online marketing témában készül. Az egyetemi kutató munka és a Marketing Professzorok Kft. mindennapi éles gyakorlati munkája során olyan tapasztalatokat szerezhetek, amelyet kevesen ma Magyarországon. Az élvonalbeli, EU-s forrásokból is támogatott elméleti egyetemi kutatás és az üzleti élet könyörtelen kihívásainak kombinációja hatékony és a konkurencia előtt járó tudást ad. Ezeket nem csak diákjaimnak, hanem nemzetközi marketing konferenciákon kutató társaimnak is igyekszem átadni, de ügyfeleimnél a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazom. Keresőoptimalizálás, Facebook marketing, AdWords kampányok, LinkedIn és sorolhatnám azokat a vállalati tanfolyamokat, amelyeket tartottam az elmúlt években, kihelyezve vállalatoknál.

SEO tanácsadás, saját kutatás alapján

A SEO a komplex online marketing leghatékonyabb eszköze. A keresőoptimalizálás megítélése egy kis időre megrendült a közösségi média marketing felületek kialakulásával, amióta azonban azokon egyre inkább csak fizetett hirdetésekkel lehet nagy eléréseket produkálni, a SEO ismét vezeti a költséghatékony online marketing eszközök listáját. A keresőoptimalizálás azonban nem egy állandó rendszer, a Google algoritmusainak folyamatos változása a korábban jól prosperáló weblapok látogatottságát dönti rommá. Ahhoz, hogy naprakészek legyünk a SEO minden kis trükkjével, folyamatosan figyelnünk kell a nemzetközi irodalmat, valamint saját kísérleteket beállítva ellenőrizzük - vagy megdöntjük az onnan származó állításokat. A megszerzett tudást keresőoptimalizálási tanácsadásunk során alkalmazzuk ügyfeleink weboldalain. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!